Nem mutat túlzottan jól a Fidesz kedvenc építőjének „szakmai önéletrajzában” az a tény, hogy az elmúlt években három olyan gazdasági társaság kényszertörlését rendelte el az illetékes cégbíróság, amelynek tulajdonosa volt közvetlenül azt megelőzően, hogy a „problémás” cégeket szerb, szíriai és libanoni állampolgárok kezére adták, akik attól a pillanattól kezdve elérhetetlennek bizonyultak a magyar hatóságok számára. Nem sokkal marad el mögötte barátja, üzlettársa, adótanácsadója, akihez két olyan társaság kapcsolható, amelyek ugyancsak külföldi - szíriai és szerb - állampolgárok felhasználásával fantomizálásra és kényszertörlésre kerültek. A szálak Budapestre, egy angyalföldi ügyvédi irodába vezetnek…
Gyorsított eljárásban, 2 napon belül felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek Budapesten egy szeméremsértő férfit, a jogerős ítéletben elrendelték a pártfogó felügyeletét is.
A munkaügyi felügyelőségek és az adóhivatal elmúlt években napvilágot látott elemzései arra utalnak, hogy továbbra is sok vállalkozás él vissza az „egyszerűsített foglalkoztatás” lehetőségével. Ezt a munkáltatási formát egyébként azért találták ki, hogy némileg „szürkítsék” a feketefoglalkoztatással leginkább fertőzött ágazatokat, így például a vagyonvédelem területét. A Privatkopo.hu bűnügyi portál látókörébe került egy ikerpárhoz kötődő cégcsoport, amely jó példa lehet arra, mennyire célt tévesztett a törvényalkotók azon szándéka, hogy átláthatóvá tegyék az őrző-védő cégek működését. A Sipos János és Sipos Tamás érdekkörébe tartozó társaságoknál ugyanis szinte semmi sem az, aminek látszik, pontosabban: aminek láttatják…
Még a bűncselekmény miatt jogerősen elítélt kaszinó tulajdonosoknak is van az ítélet után 30 napjuk arra, hogy bárkinek átadják a kaszinós cégüket - derül ki az állammal kötött koncessziós szerződésekből. A győri kaszinót is tulajdonló és a Borkai-ügyben is érintett Rákosfalvy Zoltán ügyvédként a magyar államot is képviselte.
2019 májusában I. Zoltán részletesen beszámolt a Privatkopo.hu bűnügyi portálnak arról, hogyan forgatták ki az örökölt vagyonából - közjegyzői és bírósági végrehajtói közreműködéssel - nevelt fiát, I. Istvánt. „Igyekeztem feltárni egy cigány lakásmaffiózó, bizonyos Horváth Attila Endre - és akkor még ismeretlen bűntársai - „vagyonszerzési” ügyeit. Elmondtam és dokumentumokkal alátámasztottam, hogy a maffiózó milyen aljas módszerek alkalmazásával foszt meg embereket a vagyonától - hivatalos személyek segítségével. Miután nevelt fiam ügyei lassan lezárulni látszanak, ismét fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy most már egy szervezett lakásmaffia hálózattal állunk szemben, amelynek működésében tevékenyen részt vesznek a bírósági végrehajtók is” - magyarázta a lapnak I. Zoltán.
Mintegy másfél éve pokol az élete a Budapest XIX. kerület Hofherr Albert utca és Áchim András utca találkozása környékén élőknek. Ennyi ideje működik ugyanis az az illegális munkásszállás, amelyet az illetékes hatóságok egyelőre képtelenek felszámolni - noha tudnak a problémáról. Verekedések, hangoskodások, utcai alkoholizálások, folyamatos szemetelés… És egy jogerős kormányhivatali határozat, amelyből akár csecse kis papírrepülő hajtogatható. Másra ugyanis - a jelek szerint - nem alkalmas.
Helybenhagyta a másodfokon eljáró Tatabányai Törvényszék az elsőfokú járásbíróság döntését, így felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották azt a férfit, aki gyerekekről készült, több ezer szeméremsértő fényképet és videót tárolt a számítógépén.
Pálinkát és pénzt osztogattak a választóknak a Baranya megyei, 1200 lelkes, szinte kizárólag cigányok által lakott Alsószentmártonban, hogy Budai László független jelöltre szavazzanak. Történt mindez egy bolt előtt, alig 200 méterre a szavazóhelyiségtől. Egy, a Privatkopo.hu birtokába került videofelvétel tanúsága szerint Budai nevetve kijelentette: „Addig leszek polgármester, amíg én akarok! Akár 30 évig is!”
A Tatabányai Törvényszék két rendbeli szexuális erőszak, és tíz rendbeli szexuális visszaélés miatt öt év fegyházbüntetésre ítélt egy fiatal fiúkat molesztáló lábteniszedzőt - közölte a vádiratot benyújtó Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség. A férfi beismerte a bűncselekmények elkövetését.
Jogerősen 11 év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy kétegyházi férfit, aki speedet árusított 2014-ben és 2015-ben Békés megyében.
Négy évvel ezelőtt egy hölgy kiesett egy agárdi hotel első emeleti szobájának erkélyéről. Háttal az erkély korlátjához kapcsolt asztallapnak dőlt, amely kiszakította a korhadt, elhanyagolt faszerkezetet, amelynek következtében a nő - mintegy 3 méteres magasságból - a földre zuhant és súlyos sérüléseket szenvedett. A bíróság jogerősen 6 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a hotelt működtető társaságot, ám az - arra való hivatkozással, hogy nincs pénze - nem fizet. A céget súlyos adósság terheli. Még 16 éve kapott 20-20 millió forintos kölcsönt két vállalkozástól, amelyet a mai napig nem volt képes visszafizetni. A két hitelező cég tulajdonosi köre azonos a szállodaipari társaság tulajdonosi körével. Mivel a hitelek jelzáloggal biztosítottak, ezért a vonatkozó törvény szerint elsőbbséget élveznek a jogerős bírósági ítéleten alapuló kártérítési követeléssel szemben, a maradandó egészségkárosodással járó baleset elszenvedője nem tud hozzájutni az őt megillető összeghez. Történik mindez a törvényesség jegyében, Magyarországon.
Néhány napja az egyik budapesti taxi társaság gépkocsivezetője szeméremsértő magatartást tanúsított: egy családi ház előtt parkolva önkielégítést végzett az autójában. Az esetnek legkevesebb két szemtanúja volt. A bűncselekményt bizonyító videofelvételt elküldték a Privatkopo.hu szerkesztőségének.
Tízmillió forintban határozta meg a 2018. november 12-én, Érden 130 km/h-ás sebességgel száguldva egy embert halálra gázoló, egy másik jármű vezetőjének maradandó fogyatékosságot okozó sofőr óvadékát az Érdi Járásbíróság. A határozat szerint az óvadék befizetése után a gyanúsított bűnügyi felügyeletbe kerülhet, ahol nyomkövetővel figyelhetik meg - közölte a Budakörnyéki Bíróság.
„A Budapest II. Verecke úton Komonczi Zsolt építkezik több éve. A háza magasabb a megengedettnél, a teleknek nagyobb a beépítése a megengedettnél, közvetlenül a telekhatárra épít, és egy kb. 300 nm-es pincét helyezett a ház alá, szinte a fél hegyet elhordatta, ami minden pontjában ellentmond a helyi építési szabályzatnak, amit az itt élők betartanak az építkezéseik során. Komonczy nem” - állítja a Privatkopo.hu-nak küldött levelében a lap egyik olvasója. Komonczi háttérbe vonultan él, kerüli a nyilvánosságot, láthatóan ügyel arra, hogy párjával, gyermeke anyjával, a TV2 műsorvezetőjével, Szekeres Nórával se említsék együtt a bulvárban. Vállalkozói tevékenysége a cégnyilvántartásban követhető le: e szerint ügyes volt ingatlan-projektfinanszírozás leszervezésében - még a hitelválság előtti időkben.
Mintegy másfél évvel azt követően, hogy György eladta a lakását, közjegyzői okiratot kapott, amelyben több mint 2 millió 700 ezer forintot követelt tőle a Duna House Franchise Kft. egyik ingatlanos partnere, akit korábban - hat másik ügynök mellett - megbízott az értékesítéssel, ám az egyébként sem kizárólagos szerződést a férfi egy hónappal az adásvétel létrejöttét megelőzően írásban felmondta. A Privatkopo.hu folytatja az ingatlanos cég furcsa ügyeinek bemutatását.