Zagyvarékason egy jogosítvány nélkül közlekedő sofőrt üldöztek a rendőrök, aki menekülés közben egy betontalapzatnak ütközött, majd gyalogosan próbált menekülni, de elfogták és megbilincselték. Azonban a férfi hirtelen rosszul lett, majd - az újraélesztési kísérlet ellenére - a helyszínen meghalt. Az elhunyt családja viszont úgy véli, a rendőri intézkedés nem volt megfelelő, és túlkapás történt, amit a rendőrség közleményben cáfolt.
A zagyvarékasi igazoltatáskor meghalt 40 éves férfi esetéről megszólalt az elhunyt családja, akik a TV2 Tényeknek nyilatkoztak. Úgy vélik, a rendőrök kegyetlenül bántak a férfival, és ők okozták a halálát.
Szabálytalanul, jogosítvány nélkül közlekedett a férfi, akit a rendőrség üldözőbe vett Zagyvarékas külterületén, megpróbálták megállítani, de a sofőr továbbhajtott, gyorsított, majd a településen egy betontalapzatnak ütközött. Ekkor kiszállt a járműből, és elfutott, de a rendőrök - rövid üldözés után - elfogták és megbilincselték.
A rendőri intézkedés közben a férfi rosszul lett, amit közölt az eljáró rendőrökkel, és eszméletét vesztette. Ekkor megkezdték az újraélesztését, amit a helyszínre érkező mentők folytattak, ennek ellenére nem tudták megmenteni az életét.
„Látszódnak az öcsémnek a homlokán, az arcán, a nyakán, a fején az égési nyomok, ez a sokkoló helye. Fejbe verték, sokkolták, rugdosták, ráültek, szó szerint kipréselték a levegőt belőle. Az öcsém könyörgött szó szerint, hogy ne bántsatok, azt teszem, amit mondotok, rosszul vagyok, megfulladok” - közölte a férfi nővére, aki szerint a rendőrök nem megfelelően jártak el, és az újraélesztés sem volt szakszerű. Egy másik rokon szintén rendőri túlkapásnak minősítette az esetet: „Az intézkedő, 130-140 kilós kis disznó rendőr hátrabilincselte a kezét és ráült a hátára.”
A haláleset körülményeit a Szolnoki Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja. A soron kívül elvégzett hatósági boncolás megállapította, a férfi halálának oka a rendőri intézkedéssel nem hozható összefüggésbe. A parancsnoki kivizsgálás - amely szerint a rendőrök intézkedése jogszerű, szakszerű és arányos volt - a helyszínre érkező ügyész jelenlétében történt - összegezte a rendőrség. |