Csalás és zsarolás miatt vádat emeltek egy prostituált ellen, aki először nem létező közös gyermekük születésére hivatkozva, majd később tartásdíj miatt is zsarolt egy férfit.
A 31 éves pannonhalmi nő egy internetes oldalon kínálta szexuális szolgáltatásait, így találkozott a férfival 2021 decemberében. Alig egy hónappal később a férfi és a nő ismét felvették a kapcsolatot telefonon, a beszélgetés során a nő azt hazudta, hogy gyermeket vár, a szüléssel járó költségek fedezésére, gyógyszerekre és a gyermek gondozására pedig pénzre van szüksége.
A férfi többször is utalt pénzt, összesen több mint 1500 eurót, átszámítva körülbelül 600 ezer forintot. Két évvel a találkozásuk után a nő egy újabb telefonhívás során azzal fenyegette meg a férfit, hogy ha nem küld pénzt beteg gyermeke tartásához, felkeresi a családját, és közli velük, hogy gyermekük született, az apaság megállapítása iránt pedig pert indít. A férfi félelmében további 200 eurót utalt a nőnek, aki ezek után rendszeres tartásdíjat is követelt és fenyegető üzeneteket küldött.
A férfi azonban ekkora feljelentést tett, és nem utalt több pénzt.
A nőre felfüggesztett börtönbüntetést kért a Zala Vármegyei Főügyészség. |