Ma: 2024.12.21. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
Profi marihuánaültetvényt számoltak fel a budapesti nyomozók
Privátkopó 2024. 10. 09. 10:20:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztály információi alapján feltételezett drogtermesztőn ütöttek rajta 2024. október 1-jén, reggel - a Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársaival együtt - egy Budapest XV. kerületi telephelyen.



A rendőrök a helyszínen elfogták el a 33 éves M. Dánielt, aki a büntetőeljárás adatai szerint a teljesen automatizált ültetvényt kiépítette és üzemeltette.

A 215 négyzetméteres, bérelt raktárhelyiségnek gyanúsan magas volt a víz- és áramfogyasztása, nem is csoda: mintegy 400 tő kannabiszt neveltek benne. Az utolsó szüret már a rendőrökre maradt, akik az illegális növényeket a már korábban bezacskózott 3 kilogramm marihuánával együtt lefoglalták. Az előzetes szakértői becslés szerint a kábítószer feketepiaci értéke 25 millió és  40 millió forint között lehet.

A gyanúsított ingatlanjain a BRFK kábítószerellenes nyomozói más eszközök mellett lefoglaltak csaknem húszmillió forintot, kannabiszmagokat, a termesztésről szóló szakirodalmat és egy autót is.

Ugyanezen a napon fogták el a 33 éves B. Márkot is, aki a gyanú szerint az ültetvény gondozásában, a gépek üzemeltetésében segítette bűntársát. Nála néhány gramm kábítószert és mintegy félmillió forintot találtak.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki mindkét férfit, őrizetbe vették őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat