Ma: 2024.12.04. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Impresszum
Egy ózdi hülyegyerek elhatározta, hogy megöli a tanárnőjét
Privátkopó 2024. 12. 03. 10:08:00

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy fiatalkorú fiú ellen emberölés előkészületének bűntette miatt. A fiatal kést vitt az iskolába, közölte osztálytársaival, hogy meg fogja szurkálni a tanárnőjüket.



A vádirat szerint a fiatalkorú vádlott egy ózdi szakiskola tanulója, amelynek udvarán 2023 májusában, délelőtt, két kiskorú fiú vitatkozott, lökdösődött. A tanárnő szétválasztotta őket, ezért az egyik fiú azzal fenyegette meg, hogy megöli. A tanárnő erről beszámolt az iskolaőrnek, a fiút a rendőrök bilincs alkalmazásával előállították a rendőrkapitányságra.

A vádlott tudomást szerzett a történtekről, felháborodott azon, hogy bilincsben vezették el a barátját, ezért elhatározta, hogy kést fog vinni az iskolába és megöli a tanárnőt. Tervének megfelelően néhány nap múlva otthonából magához vett egy 20 cm. hosszúságú kést, az iskolába érkezve az osztályteremben elővette, közölte osztálytársaival, hogy meg fogja szurkálni tanárnőjüket. Néhány tanuló értesítette az osztályfőnököt, aki elvette a vádlottól a kést, és átadta az igazgatónak, aki elszámoltatta a vádlottat.

Délelőtt megérkezett az iskolába a tanárnő, miután tájékoztatták az előzményekről, bement az osztályterembe, hogy megtartsa az óráját. A fiatalkorú vádlott azt követelte tőle, adja vissza a kést, mert azzal akar bosszút állni rajta, le fogja szúrni, mert rendőrt hívott a barátjára.

A sértett értesítette a rendőrséget, az igazgató pedig a vádlott szüleit, akik haza vitték a fiatalt.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában letöltendő szabadságvesztést indítványozott, próbaidőre felfüggesztve.

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat