A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy fiúval szemben, aki korábbi javítóintézeti elbocsátását követően, egy nevelőotthonba kerülve öt bűncselekményt követett el az ott lakó gyermektársai sérelmére.
A vádirat szerint az akkor 15 éves fiú 2024. év elején került a dunántúli nevelőotthonba, korábbi, három és fél éves javítóintézeti nevelésből való ideiglenes elbocsátását követően.
A vádlott a nevelőotthonban több - 10 év alatti gyermektől - bántalmazás útján vette el édességét, valamint egyéb esetekben is megvalósított bántalmazásokat. Egy kisgyermektől ellopta a mobiltelefonját, amit a fővárosban értékesített. Egy kislány mellé az ágyba az éjszaka folyamán többször bebújt, felé illetlen módon közeledett, annak ellenére, hogy a kislány többször segítséget kért a nevelőtől.
Az ügyészség a letartóztatás hatálya alatt álló fiút védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett testi sértéssel, lopással, szeméremsértéssel és két rendbeli rablással vádolta meg. A terhelttel szemben kiszabható szabadságvesztés tételkerete - kora okán - hét és fél év szabadságvesztésig terjed.
Az ügyben az érdemi döntést a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
(Fotó: illusztráció) |