A Somogy Vármegyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki lőfegyver beszerzését követően akart végezni volt munkaadója gyermekeivel.
Az előzetes kényszergyógykezelés alatt álló, kóros elmeállapotú vádlott 13 évig dolgozott recepciósként egy balatoni hotelben. A nő a felmondása után kezeletlen mentális betegségéből fakadóan zaklatni kezdte a tulajdonos felnőtt gyermekeit.
A nő már 2022 őszén elhatározta, hogy fegyverrel fogja megölni a sértetteket, ezért a költségek előteremtése érdekében külföldön vállalt munkát. A vádlott 2024 januárjában a terve megvalósítása céljából egy budapesti fegyverboltban érdeklődött a fegyverhez jutás menetéről, azonban a szükséges engedélyek hiánya miatt a vásárlásig nem jutott el. A terhelt továbbá az ölési szándékát a hatóságoknál is bejelentette, mivel az egyik bíróságra e-mailt küldött, továbbá a rendőrséget is felhívta.
A vádlott kóros elmeállapota miatt képtelen volt arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, vagy, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen, ezért nem büntethető.
A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a nő - büntethetőséget kizáró okból történő - felmentése mellett arra tett indítványt, hogy a bíróság rendelje el a kényszergyógykezelését. |