Szeptember 23-án délután arról érkezett bejelentés a kunszentmártoni rendőrökhöz, hogy egy nőt megvert az ismerőse, majd elvitte a mobiltelefonját.
A sértett elmondta az egyenruhásoknak, hogy Csépa egyik utcáján gyalogolt, amikor odament hozzá férfi ismerőse és korábbi nézeteltérésük miatt megütötte. Miután elesett, még többször bele is rúgott. Ezután a mobiltelefonján hívni akarta a rendőröket, de akkor a készülék kiesett övtáskájából, majd azt bántalmazója elvitte.
A kunszentmártoni rendőrök a férfi keresésére indultak, és a bejelentést követő néhány órán belül lakásán fogták el a 31 éves férfit. Megtalálták nála a nő telefonját.
Az elkövetőt előállították a rendőrkapitányságra, ahol kifosztás bűntett gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették és letartóztatását kezdeményezik.
A nyomozó hatóság vizsgálja, hogy más bűncselekményekhez is köze lehet-e. |