Kiengedték a letartóztatásból azt a két monori cigányt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egymás után megerőszakoltak és kifosztottak egy öntudatlan állapotban lévő, 21 éves lányt a monori vasútállomás vécéjében. A fiatalabb cigány azt állítja, hogy a nő beleegyezésével történt minden. A bűncselekménnyel gyanúsított görények továbbra sem ismerték be a bűnösségüket.
2023 decemberében két férfi - a fiatal nő öntudatlan, bódult állapotát kihasználva - megerőszakolt és kifosztott egy 21 éves nőt a monori vasútállomás vécéjében. A feltételezett elkövetőket letartóztatták, de most mindkét férget kiengedték a fogva tartásból.
A Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője azt közölte a 24.hu-val, hogy jelenleg már mindkét gyanúsított szabadlábon védekezik.
A nyomozás adatai szerint a 31 éves férfi és 21 éves társa úgy szúrta ki a fiatal lányt, hogy az a telefonjával fizetett. Ezt követően követték az ittas nőt a vasútállomás mosdójába, ahol egymás után megerőszakolták az öntudatlan nőt, majd elvették tőle az ékszereit, telefonját és a nála lévő néhány ezer forintot is.
A megerőszakolt nő semmire sem emlékszik a történtekből, másnapreggel egy számára ismeretlen helyen ébredt. Telefonja, ékszerei, pénze eltűnt, testét véraláfutások borították.
A fiatalabb cigány azt állítja, hogy a nő beleegyezésével történt minden. A bűncselekménnyel gyanúsított görények továbbra sem ismerték be a bűnösségüket.
A vádemelés kérdésében még nem születhetett döntés, mivel a nyomozás még folyamatban van. |