Ma: 2024.10.23. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Volt főügyész: „az ügyészség nem elfogulatlan, szakmailag nem objektív”
Privátkopó 2024. 10. 23. 8:11:00

Rendszerszintű problémákat jelez az igazságszolgáltatás tevékenysége, ezekből következik, hogy az ügyészség sem szakmailag, sem szervezetileg nem úgy működik, mint egy demokratikus jogállamban. Hiányoznak vagy nem működnek a garanciák - mondta a KlikkTV Mélyvíz című műsorában az egykori fellebbviteli főügyész. Szerinte kijelenthető, hogy az ügyészség nem elfogulatlan, szakmailag nem objektív.



Az igazságszolgáltatásnak úgy kellene működni, hogy semmilyen esetleges kétség ne legyen arról, hogy szakszerű, törvényes, megalapozott és az összes garanciális, jogállami kritériumot betartja - vélekedett a volt főügyész. Ihász Sándor szerint láthatók azok a problémák, amelyeket az Európai Unió vonatkozó szervei folyamatosan észrevételeznek.

Ezek rendszerszintű gondok, amiket egyes konkrét ügyek kirajzolnak, így nem zárható ki, hogy azok - mint például legutóbb Fekete Győr András ügye - mentesek lennének politikai nyomásgyakorlástól. (A Momentum politikusát egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, mert az ügyészség állítása szerint azzal, hogy egy füstgyertyát dobott a rendőrök mögé, veszélyeztette testi épségüket). Ihász azt mondja, nem tudja, milyen konkrét bizonyítékok alapján jutott a bíróság erre a megállapításra, a döntést szakmailag nem értékelheti, de a gondot abban látja, hogy az ügyészség munkájáról általánosan elmondható: „az szakmailag nem objektív, nem elfogulatlan. Az ügyészség sem szakmailag, sem szervezetileg, sem személyileg nem úgy működik, mint egy demokratikus jogállamban. Hiányoznak vagy nem működnek a garanciák, a szervezeti kontroll.” 

Kiss László III. kerületi polgármester elleni eljárással kapcsolatban a jogász szakember azt gondolja, az „időzített ügy”, amit az ügyészség kénye-kedve szerint húzhat, halaszthat. Lebegtetheti akár 2026-ig, akkor emel vádat, amikor akar. „Akit eljárás alá vontak, ki van szolgáltatva a hatóságnak, ha a nyomozó hatóság nem tartja be a határidőt, nincs semmi jogkövetkezménye. Az ügyészségi eljárás és a benne dolgozó személyek nem elszámoltathatók, hiszen az ügyészség saját magát vizsgálja” - fogalmazott Ihász. 

Az egykori főügyész szerint a gond az, hogy az egész eljárás egy kézben folyik össze, nincs az ügyészségtől független vizsgálati modell, valamilyen bírói fórum, például vizsgálóbírói intézmény.

Ihász szerint amióta a Szuverenitásvédelmi Hivatal egyre keményebben, hatóságként kezd működni, mind nehezebb a stigma ellen védekezni. A leginkább támadott Transparency International próbál pragmatikusan érvelni, de nem indíthat minden lépésük ellen pert. Az intézmény egyszerű propagandaeszköz, de életveszélyes, mert alakítja a közbeszédet, jogköreinél fogva legálisan vagdalkozhat. Ahogyan a volt főügyész fogalmazott: „a politikailag motivált, hatalmi érdekből, közpénzből működtetett hatóság megfoghatatlan általánosító állításai ellen nehéz védekezni. Az egésznek a célja, funkciója megkérdőjelezhető, egyszerű bunkósbotként tevékenykedik.”

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat