Ma: 2025.01.31. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Kapcsolat
Az adóhivatal volt revizora dr. Dózsa Ernő ügyvédről: „Vittem neki zöldségeseket, mondjuk úgy, hogy ajánlottam Ernőt nekik, és szarrá kereste magát rajtuk”
Privátkopó/Z. Á. 2025. 01. 30. 15:02:00

Folytatjuk dr. Dózsa Ernő ügyvéd tevékenységével foglalkozó cikksorozatunkat. Ez a harmadik rész, amelyben a korábban az adóhivatal revizoraként működő Fülöp Emese, valamint az ügyvéd gyümölcsöző „együttműködésének” körülményeit mutajuk be az olvasóknak. Dr. Dózsa tagadja, hogy üzleti kapcsolatban állt volna a volt ellenőrrel, Fülöp nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Van itt minden: szopás, drog, adóügyi problémák „elsimítása”…



„Fülöp Emesét 2012-ben ismertem meg, amikor is az APEH Észak-budapesti Igazgatóságánál, a Társas Vállalkozások Ellenőrzési Osztályán dolgozott. Később a NAV Dél-budapesti Igazgatóságára, a Társas Vállalkozások Ellenőrzési Főosztályára került” - kezdett mondandójába H. József. „Élettársi kapcsolatban voltam vele 4 és fél éven keresztül, 2012. és 2016 nyara között. Együtt éltünk, így beleláthatta a munkájába, és sajnos abba is, hogy mit, hogyan intéz…

Többször kért tőlem segítséget, hogy keressek fel cégeket, amelyeknél éppen adóvizsgálatot tart, és próbáljak velük beszélni, hogy a vizsgálatnak lehet a számukra kedvező kimenetele is. Így ismertem meg például Takács Jánost 2013-ban, aki az Emese általi együttműködésén felül - Takács ugyanis jó néhány céget vitt Emesének revízióra - részemre Bissau-Guinea-i tiszteletbeli konzuli címet kínált, valamint Welsz Tamás üzlettársaként sok kinti vállalkozási lehetőséget ajánlott. Természetesen ezekkel én sosem éltem. Később Emese és Takács között intim viszony alakult ki, Emese még a családjának is bemutatta a férfit. (Szerkesztői megjegyzés: Takács János az az üzletember, akiről a nyár végén kiderült, hogy 13 ezer 500 milliárd forintja van brazil államkötvényekben, amelyeket a tulajdonában álló Donor Zrt., valamint az ugyancsak a gazdasági érdekeltségébe tartozó Brasil Államkötvény Hasznosító Zrt. vagyonaként tüntetett fel, amiből jókora botrány kerekedett.)

Takács János, a 13 ezer 500 milliárd forintnyi brazil államkötvény birtokosa, aki egy ideig Fülöp Emese szerelme volt

2017-2018-ban több esetben rendelték ki Emesét éjszakai razziákra, amelyeket a Nagybani Zöldségpiacon folytattak le. Emese több esetben innen is listával, listákkal keresett meg engem, hogy segítsek neki a cégek felkutatásában, mert 5-10 millió forint közötti összegekért lezárja a társaságokkal szemben elrendelt revíziókat - vagy minimális megállapítással, vagy akár megállapítás nélkül is.

Egyébként ezt az úgynevezett „szolgáltatást” korábban már a kolléganőjével, B-né Líviával, illetve kollégájával, P. Róberttel is ajánlotta. Arról szólt az általuk kínált lehetőség, hogy cégeket éves, átfogó vizsgálat alá helyeznek, és azokért évente - tehát egy leellenőrzött, és lezárt évért - 2-3 millió forintot kérnek. Erre a „szolgáltatásra” hozott nekik Takács János 5-6 partnert, illetve az EvoSoft is ezt a „szolgáltatást” vette igénybe. Ezeket onnan tudom, hogy Emese referenciaként hozta fel ezeket a cégeket.

Fülöp Emese, volt adóhivatali revizor, mellékállásban ügyfél-felhajtó

Fülöp Emesét 2016-ban mutattam dr. Dózsa Ernőnek, hiszen nekem már elegem volt abból, hogy állandóan engem kér fel a cégek felkutatására, amit egyébként sosem tettem meg neki. Viszont az ügyvéd eleget tett Emesének, így ők elkezdtek egymással úgymond üzletelni. Az „együttműködésük” igencsak jövedelmező volt. Emese a Nagybani Zöldségpiacon lefolytatott ellenőrzései kapcsán sok „ügyfelet” közvetített dr. Dózsának, a zsebében tartotta az ügyvéd névkártyáit és osztogatta az ellenőrzéseken fennakadt zöldségeseknek, azzal a megjegyzéssel, hogy majd dr. Dózsa „elsimítja” a problémát, amik legtöbbször számlákkal kapcsoltban merültek fel. Ezt Emese mondta el nekem, illetve azt is, hogy az ügyvéd sok esetben nem juttatott vissza neki semmiféle pénzt az általa közvetített „ügyfelektől” kapott összegekből, „lehúzta őt”, így mondta. Keresgéltem a régi leveleim között. Találtam sok-sok érdekességet Emesével kapcsolatban, de talán amik a legfontosabbak, azok a kis cetlik, amelyeket Emese 2018.november 29-én küldött nekem. Nagybani zöldségpiacos cégek szerepelnek rajta, Emese saját kézírásával. Kérte tőlem, hogy ha ismerek bárkit is, szóljak neki, mert lehetne üzletet csinálni velük" - zárta monológját a vállalkozó.

                                  A cetlik - Fülöp Emese kézírásával

Miután a bíróság 2020. január közepén megszüntette H. József letartóztatását és bűnügyi felügyelet alá (házi őrizet) helyezte, Fülöp Emese felkereste a férfit és több órás beszélgetést folytatott vele. A hosszú csevegés rejtett technikával rögzítésre került. Ebből idézünk alább néhány lényeges szövegrészt.

Fülöp Emese: „(…) Hívogatott ez a fasz (dr. Dózsa Ernő ügyvéd - a szerk.), hogy S.O.S. találkoznunk kell, mert házkutatás lesz nálad (H. Józsefnél - a szerk.), és a házban nem maradhat semmi, és S.O.S. segítsek neki. Azt akarta, hogy kettesben legyünk. Hallod? Szóltam a tesómnak, hogy jöjjön velünk, mert nem tudtam, mi lesz. (…) Tudod, mi a szar? Hogy nem csak iratokat, hanem mindent elvitt. (…) Egyszerűen sarokba szorított az Ernő. Azt mondta nekem, Mesi figyelj, nagyon sok szarban benne vagy, van egy autód, arra tudok vevőt. Segítened kell nekem. Éreztem, hogy ez az egész bűzlik. Tök patthelyzet volt. Most mondd meg, mit csináltál volna, basszus? Ott lett gyanús az egész, amikor már nem csak papírokat keresett. Azt mondta, hogy akkor a rendőrök elviszik a cuccokat. A HUBLOT órára volt ráállva, azt összevissza kereste. (…) Utána jött azzal, hogy pénz kell, én azért vittem neki ügyfeleket szép számmal. Vittem neki zöldségeseket, mondjuk úgy, hogy ajánlottam Ernőt nekik, és hallod, szarrá kereste magát rajtuk, szarrá. És azt sem mondta, hogy, „na, te fasz, itt van egy kis jutalék”. Semmit. És akkor így elmondta, hogy a zöldségeseknél is képbe kerültem, ott is nagy gázok vannak. Mondjuk én egy ideje már be voltam parázva a Lívi miatt, azt te is tudod. Egy hónappal azután, hogy eljöttem a NAV-tól, mert forró lett a helyzet, a TEK-esek elvitték a cigánykurvát, a Lívit, aki aztán rám is vallott. (…) Amikor a zöldségesek megkerestek, te is mondtad, hogy valamilyen szinten jó ügyvédnek tartod az Ernőt, és én ajánlottam őt nekik. Utána felépítettek egy olyan alvállalkozói infrastruktúrát… Hagyjuk, hogy mennyit keres belőle… Beállított az egyik zöldségesnek szarul, azt mondta, hogy a Mesi nagy részesedést akar. Amúgy meg erről szó sem volt. Kaptam a zöldségestől pénzt, megmondom őszintén, havonta 50-60 ezer forintot. Találkozgattam vele, elmondtam neki, hogy áll az ügye. De ennyi. (…) Engem az Ernő nullára vágott. Kicsinált teljesen. (…) Felvettem egy tízmilliós hitelt a Fundamentától. Addig nyomorgattak, terrorizáltak az Orsós Krisztiánék, amíg át nem utaltam nekik az egészet, mint kölcsönt. Szerződés nem volt mögötte. A hitelt úgy csalták ki tőlem, hogy azzal hitegettek, megvettek egy félig kész társasházat és a befejezéséhez már csak 10 millió kell. Plusz el kellett adnom az autómat is. Egy forintot nem láttam sem a hitelemből, sem a Mercedesből. 16-17 millióm ment el. Az Orsóst egyébként a féreg Ernő ajánlotta nekem, közösen csináltunk egy céget is (Lux Car Trade Hungary Kft. - a szerk.). (…) Olyanokat mondott az Ernő, hallod, hogy te ártottál a Pintér Sándor csapatának, és azok ki fognak csinálni téged. (…) Amikor Ernő behívatott engem S.O.S., hogy itt egy lista nevekkel, a K. Dani küldte azzal, hogy én ismerem őket, mert én voltam a kapcsolattartó, úgyhogy S.O.S. keressem meg őket. Megnéztem a listát, maximum 2-3 nevet ismertem. Kérdeztem Ernőt, hogy mi a faszt akar tőlük? Azt mondta, kell a pénz, minden pénzre szükség van, másfél millió és akkor majd olyan vallomások lesznek, hogy ők ne kerüljenek szarba. Mondtam neki, hogy hagyjon békén ezzel, mert csak beszopat. (…)”

H. József: „Ernő és közted nem volt semmi? Nekem azt mondta, hogy folyamatosan nyomultál rá, szexet akartál, ez neki kellemetlen volt, mert 2 hónapja született a gyereke.”

Fülöp Emese: „Nem ez volt. Az Ernő rám nyomult. De nem feküdtem le vele, nem volt ilyen. Szopás volt. Az volt, igen. Azt hittem, ezzel tudok kompenzálni valamit, ami bárkinek jó lesz. Érted? Ez már akkor volt, amikor titeket elvittek. És mondtam, ha ezen múlik, akkor legyen. Leszarom. Nem érdekel. Megcsinálom neki. Végső elkeseredésemben csináltam. Azt reméltem, hogy információkhoz tudok jutni tőle. De nem. Egyszer kértem segítséget, de akkor is átbaszott. Már nagyon régóta nyomult ez a féreg rám amúgy, szinte nyílt titok volt, hogy szexelni akar velem. (…) Direkten nem kényszerített az Ernő a szopásra, de amikor azt érzed, hogy már te is be vagy fenyítve, akkor, bazdmeg, megteszed. Kikapcsoltam az agyam, felszívtam magam, és azt mondtam, jó, megcsinálom. Amikor már hatfelé vagy szorítva olyan dolgokkal, amiket effektíve nem követtél el, akkor egy idő után megadod magad és megcsinálod.(…)”

H. József: „Azt is hallottam, hogy a Danival sokszor együtt szívtatok. Meg te vitted neki a drogot.”

Fülöp Emese: „Dehogy! Miért vittem volna? Pont fordítva volt, ő volt a díler. A Dani néhányszor ajánlott speedet és kokaint. Ő terítette. Én ennyit tudok, de nem is érdekel igazából. (…)”

Megjegyzés: A hangfelvételen egyébként jól hallatszik - és szóban is elhangzik -, hogy Fülöp Emese a beszélgetés során három alkalommal szippantott fel kábítószert, amelyről azt mondta, hogy az egy „PIKO” nevű drog.

Dr. Dózsa cáfol, Fülöp Emese hallgat

A Privátkopó bűnügyi portál megkereste Fülöp Emesét és dr. Dózsa Ernőt. A hölgy nem kívánt nyilatkozni, az ügyvéd viszont válaszolt a neki feltett kérdésére.

„Tudomásom szerint Fülöp Emese 2019 óta nem NAV alkalmazott. Sem azóta, sem azelőtt nem ajánlott engem senkinek, én üzleti kapcsolatban nem álltam vele. Irodám több NAV-eljárásban jár el, nyilván munkadíjért, számla ellenében. Az egyik fő területünk a gazdasági jog, büntetőeljárások és NAV-vizsgálatok során történő eljárásokban történő képviselet. Nem tudok olyan, általam képviselt ügyfélről, akivel kapcsolatosan Fülöp Emese, mint revizor járt volna el, ki merem jelenteni, hogy ilyen nem volt, és mivel nem tudom, milyen területen, hol volt helyileg, így azt sem, hogy képviseltem-e olyan ügyfelet, aki esetleg az adott osztályon, adóigazgatóságon kapott volna ellenőrzést.

Dr. Dózsa Ernő - jogi szakértőként - a Kékfény című bűnügyi műsor 2021. november 19-i adásában a nagybani piacon működő zöldséges maffiáról beszélt:

https://www.youtube.com/watch?v=rgxN4ZsIVro

Z. Á.

(folytatjuk)

A témához kapcsolódó, korábbi cikkeink:

https://www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=drdozsamasodik&MN=Joghalo&LN=Hungarian

https://www.privatkopo.info/WebArticleShow.aspx?AGM=Joghalo&AN=drdozsahangfelvetel&MN=Joghalo&LN=Hungarian

 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat