A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a börtönbüntetések súlyosítása mellett bűnösségük különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében történő megállapítását is indítványozta két fiatallal szemben. Az elkövetők megvertek és kifosztottak egy férfit az utcán.
Az ítélet szerint az egymással rokoni kapcsolatban álló vádlottak 2022. május 2-án rokonaikkal, valamint a sértettel és annak élettársával italoztak egy debreceni ingatlanban. A vádlottak este vitába keveredtek a sértettel, akit elküldtek a házból. A férfi elment, és a háztól nem messze várt az élettársára. Amikor az idősebb - 22 éves - elkövető ezt észrevette, kiment a sértetthez és rövid vita után minden ok nélkül megütötte. A férfi az ütéstől hanyatt esett és elvesztette az eszméletét. Ekkor ért oda fiatalabb - 17 éves - társa, aki szintén megütötte a földön fekvő áldozatot, majd együtt durván, kitartóan bántalmazták a magatehetetlen férfit, miközben többször átkutatták a zsebeit. A bántalmazással csak azért hagytak fel, mert az egyik vádlott észrevett egy térfigyelő kamerát.
A Debreceni Törvényszék emberölés bűntettének kísérlete, valamint kifosztás bűntettében találta bűnösnek a fiatalokat, akiket 4 év fiatalkorúak börtönében, illetve 8 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt.
Az ítélet ellen az ügyészség a minősítés megváltoztatása és a büntetés súlyosítása, az elkövetők és védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan pedig eltérő jogi minősítés és a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek.
A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a vádlottaknak tudniuk kellett, hogy a fejet érő ütések és rúgások akár a sértett halálát okozhatják. Ennek tudatában ütötték és rúgták meg a földön fekvő, magatehetetlen férfi fejét.
Erre tekintettel a vádlottak cselekményének jogi megítélése téves, ezért a fellebbviteli főügyészség indítványozta, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatva a cselekményt súlyosabban minősítse és annak jellegére és módjára tekintettel tettarányos büntetést szabjon ki.
Másodfokon az ügyben a Debreceni Ítélőtábla dönt. |