A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy párral szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette bűncselekmények miatt, akik - a vád szerint - közös kiskorú gyermekeiket penészes falú és padlózatú, hideg ingatlanban nevelték. A gyermekek fizikailag és érzelmileg is súlyosan elhanyagoltak voltak az alkoholizálástól, dohányzástól és szerencsejátéktól terhelt héttagú családban.
A vádirat szerint egy penészes, rendezetlen, testi épséget veszélyeztető ingatlan két szobájában lakott a pár, a nő két nagykorú fia, kiskorú lánya és a vádlottak két közös kiskorú kisfia.
A gyermekek ápolatlanok voltak, a legkisebb gyermek úgy ment 2020 év elején óvodába, hogy mindkét lábfején fagyási sérülések voltak. Nevére nem hallgatott, futni, egyenesen a hátán feküdni nem volt képes, társai hátára mászva, beléjük harapva próbált velük kapcsolatot teremteni.
A felnőtt fiatalemberek ittas állapotban megvalósult rendszeres konfrontálódása rossz hatással volt a kiskorú gyermekekre.
A kislány iskolai közösségbe való beilleszkedését jelentősen nehezítette ápolatlan megjelenése és a megtanult rossz problémamegoldó stratégiája is, megviselték egyik felnőtt bátyja őt bántalmazó magatartásai, amellyel szemben szülei nem védték meg, az eseteket rájuk hagyták.
A vádlottak magatartása a hatóságokkal felszínes volt, ingatlanjukat elárverezték a családban élő három kereső személy fizetésének nem megfelelő beosztása miatt. Ezután a család egy 30 négyzetméteres, lakhatásra alkalmatlan mellékhelyiségbe költözött. Tavaly novemberben a hatóságok kiemelték a gyermekeket a családból.
A szülők mindhárom gyermek értelmi, érzelmi, testi és lelki fejlődését is veszélyeztették.
Az ügyészség a vádlottakat három-három rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettével vádolja. Velük szemben hét és fél év szabadságvesztés is kiszabható.
Az ügyben az érdemi döntést a Csornai Járásbíróság fogja meghozni. |