A Váci Rendőrkapitányág Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet, valamint folytatólagosan elkövetett közveszélyokozás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást M. János 62 éves bernecebaráti lakos ellen.
A gyanúsított 2013. június 28-án, 11 óra körüli időben egy felmosó nyéllel ütötte meg 45 éves szomszédját, aki az ingatlanán keletkezett tűzet akarta eloltani. M. Jánost cselekménye miatt a Váci Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás során adat merült fel arra vonatkozóan, hogy M. János a keletkezett tüzet szándékosan okozta, amit a helyszínre érkező tűzvizsgáló is megerősített. Az is kiderült, hogy a gyanúsított korábban már két alkalommal - 2013. június 19-én és június 23-án - gyújtogatott a szomszédja portáján.
M. János - aki mindhárom esetben elismerte a szándékos gyújtogatást - a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi előzetes letartóztatásának elrendelését. |