Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Napközben még bilincsben, később már szabadlábon Tátrai Miklós
Népszava 2010. 12. 18.

Szabadlábra helyezte a bíróság Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot - tudta meg a Népszava.



Szabadlábra helyezte a bíróság pénteken Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV korábbi értékesítési igazgatóját, akiket a sukorói telekcsere miatt gyanúsítanak hűtlen kezeléssel.

Tátrait Miklóst napközben még bilincsben és rabszíjon vitték a Fejér Megyei Bíróságra a telekcsere érvénytelenítéséért indult polgári per újabb tárgyalására, ahol tanúként hallgatták meg. Estére azonban őt és Császy Zsoltot is szabadlábra helyezték - tudta meg a Népszava. A lap értesülését megerősítette Tátrai ügyvédje, Dezső Antal is.
A polgári per tárgyalásán Tátrai nem tett terhelő vallomást Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnökre. A volt vezérigazgató szerint Gyurcsány nem adott utasítást a telekcserére, csupán arról érdeklődött a nála tartott 2008-as megbeszélésen, hogy van-e jogi lehetőség annak lebonyolítására - írja a lap.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat