Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
A moszkvai ingatlanügyben is meggyanúsítják Császyt
MNO 2011. 09. 15. 8:31:00

Újabb személlyel, Császy Zsolttal, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori jogi és értékesítési igazgatójával bővül a moszkvai kereskedelmi kirendeltség törvénytelen értékesítése miatt indított nyomozás gyanúsítottjainak száma. Császy azt mondta: áll elébe az eljárásnak.



Gyanúsítottként hallgatja ki ma délelőtt a Központi Nyomozó Fõügyészség (KNYF) Császy Zsoltot, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő egykori jogi, és értékesítési igazgatóját, akit a Magyar Hírlapban közöltek szerint a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének törvénysértő értékesítése miatt indított eljárásban idéztek be. Császy Zsolt a Magyar Nemzetnek azzal erősítette meg kihallgatásának hírét, hogy a kirendeltség eladásának lebonyolításhoz sem az általa irányított igazgatóságnak, sem a vagyonkezelő egyéb szervezeti egységeinek nem volt közük.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat