Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Folytatódott Molnár és Lakos büntetőpere
MTI 2012. 05. 09. 9:39:00

Egy tanú meghallgatásával és több mint egy tucat tanúvallomás felolvasásával folytatódott kedden, a Fővárosi Törvényszéken a hivatali visszaéléssel vádolt egykori XI. kerületi MSZP-s polgármester, Molnár Gyula, valamint Lakos Imre volt SZDSZ-es alpolgármester büntetőpere.



A vád szerint Molnár Gyula és Lakos Imre hivatali hatalmukkal visszaélve a pályáztatás megkerülésével játszottak át egy magáncégnek egy 38 hektáros, a Lágymányosi-öbölben fekvő, a kerület által korábban 417 millió forintért megvásárolt telket.

A tanúként meghallgatott volt önkormányzati jogtanácsadó érdemben semmit nem tudott hozzátenni az eddigiekhez, arra sem emlékezett, hogy ő készítette azt az előterjesztést, amely alapján az önkormányzat először megpróbálta ingyen megszerezni a területet a Kincstári Vagyoni Igazgatóságtól (KVI).

A bíró a tárgyaláson felolvasta a KVI akkor értékesítési főosztályvezetőjének vallomását, amelyből kiderült, az igazgatóság a telek árából jelentős bevételt remélt, ezért fel sem merült, hogy annak tulajdonjogát ingyen odaadják a XI. kerületnek - ismerteti a Magyar Hírlap.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat