Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Hunvald kérése a Mazsihisz vezetőjéhez: el kéne sikálni a dolgot…
MTI 2010. 11. 15.

Csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta Hunvald György, a maffiabűntettekkel vádolt volt VII. kerületi MSZP-s polgármester, hogy lehallgatják - közölte a birtokába került nyomozati anyagokra hivatkozva a hétfői Magyar Nemzet, amely egy olyan beszélgetés leiratát is közli, amelyet Hunvald Zoltai Gusztávval folytatott.



"Két évvel ezelőtti - titkos adatszerzés során keletkezett, mára nyílttá tett - telefonbeszélgetései szó szerinti leiratai szerint a Gyurcsány-korszakban is nagypolitikai ambíciókat, de legalább főpolgármesteri terveket dédelgető Hunvald utalt az akkor már érlelődő BKV-s botrányra" - írta a lap. Feltételezte, hogy a szocialista párton belülről eredhet a lehallgatása: 2008. május 7-én jogi tanácsadójával egyebek mellett azt közölte: "van egy információm, hogy ez a rohadék Hagyó, ez most nagyon nekem akar jönni, mert őnála borul össze minden a fővárosban, és nem akarja, hogy legyen bárki, aki erősebb PR-ban, vagy bármi nála". SZDSZ-es társa, Gál György, akivel gyakran beszélt, az egyik alkalommal, júniusban konkrétan figyelmeztette: "Lövési van, de nagyon!… Kéne beszélgetned a nagy, a nagyfőnökkel, ilyen négyszemköztin". Amikor Hunvald visszakérdezett, hogy a "legnagyobbal", akkor azt Gál megerősítette - írta a lap.


A Magyar Nemzet egy Zoltai Gusztávval folytatott beszélgetés leiratát is közli, amely szerint Hunvald a Mazsihisz-vezetőtől kér segítséget, hogy az nézzen utána, miért "szállt rá" a Központi Nyomozó Főügyészség, s közli: el kéne sikálni a dolgot.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat