Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Alkut köthetett az ügyészség Hunvaldék perének több gyanúsítottjával
MTI 2011. 05. 30. 9:30:00

Akár három olyan „védett tanú” is lehet az erzsébetvárosi ingatlanügyben, akik gyanúsítottból lettek tanúk, és akikkel az ügyészség vélhetően nyomozati alkut kötött - írja a Népszava.



A nyomozati iratokból a lap szerint kikövetkeztethető, hogy legalább három olyan szereplője van az ügynek, akik a nyomozati szakaszban egy ideig terheltek voltak, a bírósági tárgyaláson viszont már csak tanúk. Az, hogy kötött-e velük a Központi Nyomozó Főügyészség a köznyelvben vádalkuként említett megállapodást, államtitok - teszi hozzá a Népszava.

Eddig a sajtóban a különleges státussal csak Nagy Györgyöt hozták kapcsolatba, aki bár 2008 őszén előzetesbe került, hamar szabadult és csak tanú - igaz, a koronatanú - a perben, miközben a vádirat is úgy hivatkozik a vállalkozóra, mint a vitatott ingatlanértékesítési láncolat fő haszonélvezője és ötletgazdája. Az április 7-i első tárgyaláson az ügyészség zárt ülést kért, így azóta is csak találgatások vannak arról, hogy abban negyed órában Nagy esetleges alkuját érintő iratokat ismertettek-e. Az biztos, hogy a nyilvánosság kizárására "államtitok minősítésű irat" kapcsán volt szükség; Nagyra később úgy is hivatkoztak, mint akit az ügyészség "külön ismertetett okból nem vádolt meg".

A Népszava szerint még legalább két olyan személy lehet a csaknem két tucat vádlottat - köztük Hunvald György volt MSZP-s polgármestert - felvonultató ügyben, akikkel nyomozati alkut köthettek. Úgy tudjuk, mindketten jogászok. A valószínűsíthető "védett tanúk" tanúvallomásai a perirat részei, ám a nyomozati szakban az általuk - terheltként illetve tanúként - mondottak ma már államtitoknak számítanak.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat