Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Feloldották a családi vagyon zárlatát a Hagyó-ügyben
MTI 2012. 09. 18. 17:01:00

Feloldotta a Hagyó Miklós hozzátartozóinak nevén szereplő vagyonrészekre elrendelt zárlatot a Kecskeméti Törvényszék kedden, az egykori politikus és 14 társa ügyében tartott tárgyaláson.



A bírói tanács elfogadta a védelem álláspontját, és úgy ítélte meg: Hagyó Miklós zárolt vagyona a per tárgyává tett időszakot megelőző évekből származik, és a rendelkezésre álló dokumentumok igazolják törvényes eredetét. Ezért az első fokon eljáró bíróság a fővádlott hozzátartozóinak nevén szereplő vagyonrészek zárlatának feloldásáról döntött.

A bírói tanács továbbra is fenntartotta Hagyó Miklós vagyonának zárlatát, ez a határozat szerint 30 millió forint erejéig az esetleges vagyonelkobzás, míg nagyobb részben a BKV jogi képviselője által kedden benyújtott, körülbelül 169 millió forintos kártérítési igény fedezetéül szolgál.

További friss információk
Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a Fidesz tiszabői jelöltjét
Gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség a szocialista Molnár Zsoltot
Felfüggesztették az MSZP-s Molnár Zsolt mentelmi jogát
Kormánytisztviselők kenőpénzért cserébe európai uniós támogatások elnyerésében működtek közre
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Baja Ferenc volt minisztert
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat