Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Régi idők nagy bűnügyei
Továbbra sem lehet lepuffantani a betörőt - mert jogai vannak…
nol.hu 2012. 01. 06. 12:46:00

Az eddigiekhez képest nem kaptak többletjogosítványt a sértettek azzal, hogy január elsejétől alkotmányos alapjog lett a magántulajdon védelméhez és az önvédelemhez való jog. Továbbra sem lehet célzott lövéssel megölni bármilyen behatolót.



Január elsejétől alkotmányos alapjog lett a magántulajdon védelméhez és az önvédelemhez való jog, ez azonban semmilyen többletjogosítványt nem jelent a sértetteknek, hiszen törvényi szinten ez már évek óta szabályozott - nyilatkozta az m1 Ma Reggel című műsorában Kabódi Csaba, az ELTE Büntetőeljárásjogi Tanszékének vezetője. A módosítás nem jelenti azt, hogy célzott lövéssel bármilyen behatolót meg lehet ölni, mert az szándékos emberölésnek minősül - tette hozzá.

A Büntető Törvénykönyv szerint csak "szükséges mértékű elhárítást" lehet alkalmazni, emiatt pedig továbbra is indokolt, hogy vizsgálják az arányosságot, azaz, hogy mennyire van arányban a támadással a védekezés - mondta Kabódi Csaba. A jogszabályok szerint az arányosságot csak akkor nem kell vizsgálni, ha élet elleni, illetve nemi erkölcs elleni támadásról van szó. 2009-ben azonban enyhült a szabályozás, ennek értelmében pedig, ha valaki "méltányolható felindultságból" lépi túl a szükséges mértéket, akkor sem büntethető.

A szakértő úgy véli: a 2009-es enyhítésekkel az állam "kicsit visszavonult", hiszen felhatalmazza a sértettet arra, hogy nagyobb hatékonysággal védekezzen az illetéktelen behatolókkal szemben - mondta a Ma Reggelben Kabódi Csaba.

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat