Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Vizoviczki cégét is érinti a Kehi feljelentése
Magyar Nemzet 2013. 02. 22. 8:10:00

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) szerint csaknem kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozhattak azok a szerződések, amelyeket a Művészeti és Szabadművelődési Alapítvány kötött a 2000-es évek első felében.



Az érintett cégek között van olyan, amely az éjszakai életből ismert Vizoviczki László érdekeltségébe tartozik, de felvetődhet Zelnik Józsefnek (fotónkon), a Magyar Művészeti Akadémia jelenlegi alelnökének a felelőssége is. Az állam 1992-ben hozta létre a Művészeti és Szabadművelődési Alapítványt, amely ezzel egy időben egyrészt tulajdonba kapta a budapesti Vörösmarty téren található volt ORI-székházat (irodaház), másrészt használatba - később vagyonkezelésbe - megkapta a Pesti Vigadó épületét is. Az ezt követő csaknem egy évtizedben folyamatosan napirenden volt a frekventált helyen lévő, nagy értékű irodaház - amely időközben az alapítvány egyik cége, a ,,V" Irodaház Kft. tulajdona lett - értékesítésének terve. Ez végül 2002. október 15-én történt meg, amikor Zelnik József, az alapítvány kuratóriumának elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia jelenlegi alelnöke együttműködési megállapodást és előszerződést kötött az ING Magyarország Ingatlanfejlesztő Kft.-vel (ING) a ,,V" Irodaház Kft. üzletrészének 66 százalékára, vagyis az irodaház kétharmadára. Az ING az üzletrészért a 13 szintes, 19 ezer négyzetméter területű régi irodaház helyén általa felépítendő, új épületben 5200 négyzetméter nagyságú ingatlantulajdoni hányad, valamint készpénz ellenérték megfizetését vállalta összesen 4,57 milliárd forint értékben.

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat