Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Kapcsolat
Lecsapott a NAV a Hungaroring környékére
hir24.hu 2012. 08. 01. 10:39:00

A Nemzeti Adó és Vámhivatal a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséggel karöltve végzett ellenőrzéseket a már lezajlott Formula-1 ENI Magyar Nagydíjnak helyet adó Hungaroringen és annak környékén.



Tavalyhoz képest semmi javulást nem tapasztaltak. Az idén is az volt a jellemző, hogy minden második kereskedő nem adott nyugtát, számlát. Ez az arány a nézőket szállító taxisok körében lényegesen magasabb volt: az utasok szinte egyetlen esetben sem kaptak a viteldíjról nyugtát.

A vendéglátóhelyekről igazolatlan eredetű jövedéki árut, a versenyre kitelepült árusoktól pedig a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamis „FERRARI” jelzéssel ellátott ruházati termékeket is lefoglaltak az ellenőrzések során.

Több olyan magánszemély is az adóhatóság látókörébe került, akik engedély és adószám nélkül árusították termékeiket. Kiemelkedően sok volt a „feketemunkások” aránya is: a vállalkozások a foglalkoztatottak több mint felét bejelentés nélkül, illegálisan alkalmazták.

A 221 ellenőrzés mérlege közel 12 millió forintnyi mulasztási és jövedéki bírság volt.

További friss információk
Jön! „Eldobós” cégekből szedték ki a tíz-, százmilliókat, aztán nélkülöző emberek nevére íratva fantomizálták azokat - az alkalmazottakat is becsapták
A Pikk-Pakk sztori: egymás után „dobálták el” a kerékpáros futárszolgálatot működtető, adótartozással terhelt cégeket
Szépségversenyeinek részvevőivel tartatta ki magát - fegyházbüntetést kért a főügyészség Répás Lajosra
Így szabadultak meg nyűggé vált cégeiktől a Dunaparti Sportegyesület képviselői
Gyerekektől zsarolt ki pornográf felvételeket egy 50 éves tróger
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat