A rendőrök május 16-án vettek őrizetbe egy 16 és egy 17 éves fiút, miután Szentes belvárosában veréssel fenyegettek meg egy gyereket, akitől végül öt eurót vettek el.
Vádat emelnek két szentesi fiatal ellen, akik tavasszal sorozatban követtek el útonállásszerű rablásokat a Kurca-parti városban - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Szenti Szabolcs elmondta: a rendőrök május 16-án vették őrizetbe a 16 és a 17 éves fiút, miután a Szentes belvárosában veréssel fenyegettek meg egy gyereket, akitől végül öt eurót vettek el.
A nyomozás során kiderült, a vagyon elleni bűncselekmények miatt korábban már büntetett két gyanúsított összesen hét útonállásszerű rablást követett el 2012 tavaszán. A bűnlajstromukon emellett szerepel még zsarolás, garázdaság és lopások. A rablók alkalmanként néhány ezer forintot zsákmányoltak - közölte a százados. |