Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Emberölés különös kegyetlenséggel - vádemelést javasol a rendőrség
police.hu 2017. 05. 09. 8:35:00

Vádemelési javaslattal zárult annak a két gyanúsítottnak az ügye, akik Sopron külterületén olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy belehalt sérüléseibe.



A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott V. Sándor 33 éves és P. Mihály 25 éves arlói lakosok ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Amint arról korábban beszámoltunk, a rendőrök egy holttestet találtak Sopron külterületén 2016. december 13-án, az esti órákban. A halálesettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, ezért a megyei rendőr-főkapitányság ismeretlen tettes ellen indított eljárást és a nyomozók azonnal megkezdték az elkövető azonosítását.

A nyomozati cselekmények eredményeképpen a rendőrök 2016. december 19-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított két férfit, akiket előállítottak. V. Sándor és P. Mihály elmondták kihallgatásukkor, hogy ismerték a sértettet és 2016. december 10-én azzal a céllal mentek lakókocsijához, hogy elhozzák az ott tárolt ruhaneműit. Cselekményük közben az 58 éves helyi lakos visszaérkezett, meglátta az elkövetőket és kérdőre vonta őket. A gyanúsítottak ezután többször bántalmazták a férfit, aki ennek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A nyomozók a gyanúsítottakat őrizetbe vették, a Győri Járásbíróság pedig 2016. december 22-én elrendelte előzetes letartóztatásukat. Az ügyben kirendelt igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján az arlói lakosok különös kegyetlenséggel követték el az emberölést.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a megyei főügyészségnek megküldte.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat