Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Ez ám a „válság”: tízmilliós végkielégítések a politikában, és a közcégeknél
NOL 2010. 11. 12.

Egészen 2005-ig visszamenőleg szednék be a 98 százalékos büntetőadót az állami és az önkormányzati vezetők számára kifizetett végkielégítések kétmillió feletti része után.



Az sem mentesül, aki valamilyen ködös jogcímen vett fel lelépési pénzt, mert a különadó alapjába be kell számítani valamennyi, a felmentéssel összefüggésben kifizetett összeget, de még a ki nem vett szabadság után járó megváltást is. Ebből akár jelentős summa is befolyhat, mert a mindenkori hatalom rendkívül bőkezűen bánt a saját kádereivel. E tekintetben az egymással szembenálló erők semmit nem vethetnek egymás szemére. A Fidesz frakcióvezetője, Lázár János sem kivétel: szabadságmegváltás címén — még polgármesterként — saját bevallása szerint 3,5-4 millió forintot kapott, amit jótékony célokra fordított. Ám ő ennek ellenére kész befizetni a 98 százalékot.

Hasonló cipőben járhat Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, aki a tavalyi távozása után a ki nem vett szabadság fejében 7,6 millió, külön juttatás címén pedig kilencmillió —tehát összesen csaknem 17 millió — forintot vehetett fel. Nyilatkozatai szerint a fizetését és a végkielégítését is karitatív szervezeteknek adta.

Mások adóterhe sem lesz csekély, hiszen például Magyar Bálint oktatási miniszter 15,7 millióval távozott. Ezt 13. havi bérként, béren kívüli juttatásként, napidíjként, illetve a jogviszony megszűnése címén fizették ki, további részletek azonban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium honlapján nem érhetők el.


Nem kellett ahhoz miniszternek lenni, hogy valaki ennyi — vagy akár több — „búcsúpénzhez” jusson. Az ugyanott fellelhető adatok szerint Komor Levente honvédelmi helyettes államtitkár 2006-ban 14 milliós végkielégítést, hatmilliónyi felmentési pénzt és 3,7 milliós szabadságmegváltást kapott, ami csaknem 24 millió forint. Pordán Endre egészségügyi államtitkár is jól járt: 2006-ban a végkielégítése 15 millió volt, a felmentési időre még 7,2 milliót, a ki nem vett szabadságok okán pedig további 2,3 milliót, vagyis majdnem 25 milliót számfejtettek neki.

Ehhez képest olcsón menesztették Veres János egykori pénzügyminisztert, mert neki 2009-ben csak 7,7 milliós egyszeri juttatást és tízmilliós szabadságmegváltást fizettek ki. Göncz Kinga volt külügyminiszter viszont ugyancsak tavaly alig több mint tízmillióhoz jutott, s körülbelül ugyanennyit „ért” Persányi Miklós környezetvédelmi és Rácz Jenő egészségügyi miniszter is.


Ez az összeg egyébként nem volt kivételes: 12 milliót vághatott zsebre 2008-ban Gál J. Zoltán, a MEH egykori politikai államtitkára is. Baja Ferenc és Baráth Etele, a MEH, illetve Bársony András a Külügyminisztérium államtitkára ugyancsak nagyjából tízmilliót „kóstált” 2006-ban. Többe került Pulay Gyula MEH-államtitkár, mert szintén 2006-ban 25 milliós végkielégítést, 7,8 milliós szabadságmegváltást és a felmentési időre járó 7,7 millió forintot vihetett haza — ez mindösszesen vagy negyvenmillió.

Nekik valószínűleg mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha a különadóról szóló törvény hatályba lép. Gál András Levente, az első és a második Orbán-kormány közigazgatási államtitkára azonban már megúszta, pedig 2002-ben ő is 14,6 millióval távozott. Hasonló — 11 és 15 millió forint közé eső — összeget zsebelt be a külügy és a HM egy-egy helyettes államtitkára, a MEH volt közigazgatási államtitkára, a szociális tárca egykori helyettes államtitkára és a HM akkori kabinetfőnöke. Ezekhez képest Pálinkás József volt oktatási miniszter valamivel kevesebb, mint hatmilliója vagy minisztertársa, Varga Mihály 3,5 milliója már-már aprópénznek tűnik.

Igazán vérlázító végkielégítéseket azonban nem a közigazgatásban, hanem az állami és önkormányzati cégeknél fizettek ki. Például a személyzetis — aki jelenleg is előzetes letartóztatásban van — 96 milliót kapott, a vállalat egy év után menesztett stratégiai igazgatója pedig 39 millióval vigasztalhatta magát. Óriási, esetenként százmillió körüli pénzeket fizettek ki a távozó vezetőknek az MFB-nél is — igaz, nem mindig önként, hanem bírósági ítélet alapján. Több tízmillió jár a budapesti közműcégek egyik-másik kirúgott vezérigazgatójának is, de a vidéki önkormányzati cégek sem ússzák meg nyolc-tízmillió alatt, ha vezércserét akarnak.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat