Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Tüzet kért, majd rabolt a cigány - aztán persze „nagyon bánta”
police.hu 2014. 07. 30. 10:47:00

A sértett hazafelé tartott tanyájára, amikor az út során szembe találkozott egy férfivel, aki tüzet kért tőle. Az 59 éves nő készséggel nyújtotta az öngyújtót, de a támadó kicsavarta a kezét, megpofozta, majd a földre lökte, ahol fojtogatni kezdte.



A sértett megpróbálta visszaverni a támadást, ekkor a gyanúsított leszakította a nő derekáról övtáskáját, benne mobil telefonjával, irataival és készpénzzel, majd elmenekült a helyszínről. A sértett azt mondta a rendőröknek, hogy azért értesítette csak másnap őket, mert nagyon megrémült.

A röszkei körzeti megbízottak azonnal adatgyűjtésbe és tanúkutatásba kezdtek, melynek eredményeként aznap megállapították a gyanúsított személyazonosságát. A további nyomozás kiderítette, hogy a 26 éves Zs. Mihály Szentesen tartózkodik. Az összehangolt rendőri munka eredményeként a Szentesi Rendőrkapitányság egyenruhásai a röszkei rendőrökkel közösen a gyanúsítottat 2014. július 29-én, 19 órakor munkahelyén elfogták. A terhelt kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy már nagyon bánja tettét.

A Szegedi Rendőrkapitányság Zs. Mihályt rablás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat