A lányok egyike még 14 éves sem volt, de már pénzt kapott szexért. Idős partnere rendszeresen videóra is vette az együttléteket. A másik lány sem volt sokkal idősebb, őt a saját élettársa futtatta.
A Kecskeméti Városi Ügyészség egy fiatalkorú és egy gyermekkorú lány sérelmére elkövetett megrontás és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Kecskeméti Városi Bírósághoz T. Istvánnal és 11 társával szemben - tájékoztatott Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője.
A vádiratból kiderül: a tiszakécskei T. István tavaly és tavalyelőtt annak tudatában létesített szexuális kapcsolatot a most 17 éves lánnyal, hogy tudta, a lány még túl fiatal. Az együttléteket a 60 éves férfi videóra is rögzítette, de mint kiderült, nem ez volt az első eset. 2010-ben egy 14 évnél fiatalabb lánnyal is rendszeres nemi életet élt, az aktusokat szintén rögzítette. A lányok pénzt kaptak: alkalmanként 1500 és 3500 forintot kértek a férfitől.
Az említett T. Istvánon kívül az elmúlt három évben nyolc másik férfi is szexuális kapcsolatot létesített az idősebb, tiszakécskei lánnyal. Mindannyian tisztában voltak vele, hogy még nincs 18 éves. A lány ezektől az alkalmi partnereitől 1500 és 5000 forint közötti összegeket kapott.
A vádirat rámutat: a most 17 éves lányt élettársa, és két másik férfi — akik az ügynek szintén vádlottjai - rendszeresen, pénzért közvetítették ki a kuncsaftokhoz. Az élettársnak jövedelme nem volt, 2010 júliusától 2011 szeptemberéig tehát gyakorlatilag kitartatta magát.
A két tini lányt - a vádirat szerint - összesen 12 férfi „használta”. Úgy tudni, a vádlottak között 30-as, 40-es, 50-es, 60-as éveikben járó férfiak is vannak. A legidősebb vádlott 76 éves. A Kecskeméti Városi Ügyészség megrontás, kerítés, kitartottság és tiltott pornográf felvétellel visszaéléssel vádolja a 12 férfit. |