Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Megtámadott egy nőt, és autókat tört fel egy férfi Nagykanizsán
MTI 2013. 05. 20. 10:12:00

Előzetes letartóztatásba került Nagykanizsán egy 19 éves férfi, aki egy éjszaka három autót tört fel, valamint megtámadott egy nőt, akitől el akarta rabolni a táskáját - közölte hétfőn a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.



Az eset szerda éjszaka történt, amikor az akkor még ismeretlen férfi egy parkolóban álló szeméttároló mögül váratlanul a nő elé lépett. Szó nélkül nagy erővel megütötte, és megpróbálta kitépni kezéből a táskát, azonban áldozata kiabálni kezdett, és ennek hatására a támadó elmenekült.

A nagykanizsai rendőrök egy órán belül elfogták a gyanúsítottat, akiről kiderült, hogy aznap éjjel három autót is feltört.

A 19 éves S. Gábor elismerte a bűncselekményeket. Rablás kísérletének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak ellene, a Zalaegerszegi Járásbíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatását is.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat