Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Bilincsben a sajóbábonyi rabló
police.hu 2015. 06. 05. 8:50:00

Lakásán támadtak rá egy idős nőre Sajóbábonyban. A rendőrök öt órán belül azonosították, majd elfogták a későbbi gyanúsítottat.



Rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság L. Gergő 25 éves sajóbábonyi lakossal szemben. A nyomozás kiinduló adatai szerint a gyanúsított Sajóbábonyban 2015. június 2-án, éjjel bement egy 78 éves idős nő otthonába, ahol a házigazdától pénzt és cigarettát követelt. A férfi bántalmazta nyugdíjast, majd értékek híján távozott a helyszínről. A sértett az elsődleges szakértői vélemény alapján nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Az esetről 2015. június 3-án, 5 óra 30 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre. A nyomozók a bevezetett rendőri intézkedések eredményeként öt órán belül azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével magalapozottan gyanúsítható L. Gergőt.

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett terhelttel szemben előterjesztést tesz előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására. 

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat