Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Vádat emeltek a prostik futtatásában segédkező rendőr ellen
MTI 2012. 03. 14. 9:12:00

Hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség egy rendőr ellen, aki anyagi ellenszolgáltatásért folyamatosan tájékoztatott a rendőri ellenőrzésekről egy prostituáltakat futtató férfit, egy másikat jogtalan előnyhöz juttatott - tájékoztatott a Somogy Megyei Főügyészség. A közlemény szerint az ügyben a rendőr mellett másik két férfi ellen is vádat emeltek.



A rendőrként szolgálatot teljesítő elsőrendű vádlottnak a hivatali vesztegetéssel gyanúsított másodrendű vádlott 2010-ben rendszeresen anyagi ellenszolgáltatást nyújtott azért, hogy az, hivatali kötelességét megszegve, folyamatosan tájékoztassa azokról az időszakokról, amikor az általa pártfogolt prostituáltak a térségben úgy tevékenykedhetnek, hogy rendőrségi ellenőrzéssel nem kell számolniuk.

Az elsőrendű vádlott az ügyészség szerint visszaélt hivatalával, amikor a harmadrendű vádlottnak jogtalan előnyt biztosított azzal, hogy minden hivatalos ok nélkül a számítógépes nyilvántartásából lekérdezte egy személygépkocsi adatait, és tájékoztatást adott róluk.

A rendőrt azzal is vádolják, hogy az egyik rendőrkapitányságon indított büntetőügyben hivatali kötelességét megszegve, a feljelentetteket tájékoztatta a tervezett nyomozati cselekményekről, a szakértői véleményről, valamint a feljelentő által elmondottakról. Emellett rendszeres kapcsolatot tartott olyan személlyel, aki elfogatóparancs hatálya alatt állt, nem kezdeményezett vele szemben intézkedést, feltalálási helyéről nem tett jelentést, ily módon segítséget nyújtott ahhoz, hogy a hatóság elől meneküljön.

Az első- és a másodrendű vádlott előzetes letartóztatásban van. A nyomozó ügyészség mindkettőjük esetében végrehajtandó szabadságvesztésre és közügyektől való eltiltásra, a harmadrendű vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat