Kilenc és tizenhat év közötti lányokkal ismerkedett az interneten egy 23 éves tázlári férfi, aki a gyerekeket rávette, hogy levetkőzzenek a webkamera előtt, vagy ponográf képeket küldjenek magukról. Az ügyészség most vádat emelt ellene.
Dr. Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivője elmondta: T. Péter közösségi oldalakon - olykor álnéven - regisztrált azzal a céllal, hogy gyermek- és fiatalkorú lányokkal ismerkedjen meg. Kiszemeltjeivel egyre mélyebb tartalmú, szexuális témájú beszélgetéseket folytatott.
- A vádlott a 9 és 16 év közötti lányok bizalmába férkőzve arra törekedett, hogy a lányok magukról pornográf felvételeket küldjenek neki, vagy a webkamera előtt levetkőzzenek azért, hogy róluk felvételeket készítsen - mondta a szóvivő.
A tázlári férfi a közösségi oldalakon keresztül több, mint 200 gyermek- és fiatalkorú lánnyal került kapcsolatba, és összesen 193 pornográf témájú fényképet, videót szerzett meg, illetve készített el. Ezeket a számítógépén tárolta.
A Kalocsai Városi Ügyészség 193 rendbeli tiltott pornográf felvétellel visszaélés bűntettével vádolja T. Pétert. Ezért a bűncselekményért akár 8 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A férfi egyébként korábban előzetes letartóztatásban volt, de aztán szabadlábra került. |