Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Közel 600 embert rúgnak ki a NAV-tól
MTI 2012. 01. 18. 9:24:00

Ötszázhetvenhét alkalmazottat kell elbocsátania a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a kormányzati előírás szerint - tudta meg a Magyar Hírlap.



A napilap szerdai számában megjelent cikk ismerteti, hogy összesen több mint 6700 álláshely szűnik meg a közszférában a kabinet döntése értelmében.

"A létszámleépítés a NAV központi hivatalában a legnagyobb arányú. Az irányelv szerint az elbocsátásokat úgy és aszerint kell végrehajtani, hogy ezáltal nem sérülhetnek az alapfeladatok ellátásai, így az adó-, a vám és a jövedéki, illetve a bűnügyi terület ellenőrzései" - mondta a Magyar Hírlap kérdésére Burillák Attila, a NAV sajtófőnöke.

Hangsúlyozta: remélik, hogy a létszámleépítés nem okoz fennakadást, mert eközben a kormány további hatékonyságnövekedést vár el a hivataltól.

"Csak az idén nyolcvanöt új feladatot kell ellátnia a hivatalnak, amelyből az látszik, hogy a teendők száma nem csökken, a létszám azonban igen" - jelentette ki Burillák Attila.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a NAV sikerrel szedte be a nemzetgazdasági miniszter által meghatározott plusz negyvenmilliárd forint általános forgalmi adót tavaly november végéig, az akadályokat azonban csak úgy tudták sikerrel venni, hogy a legkritikusabb pontokon megtöbbszörözték erőiket, kapacitás híján más területekről kellett átmenetileg átcsoportosítani a munkatársakat.

A NAV tavaly jelentősen növelte ellenőrzési tevékenységét, miután tizenhárom százalékkal több adózót vizsgáltak, mint az azt megelőző évben. A szervezet jelenleg 23 ezer főt foglalkoztat.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat