Már egy órával a gátszakadás előtt katasztrófahelyzetet jelentő adatokat mutattak Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) ajkai timföldgyárának műszerei, de nem volt villogó vagy csipogó jelzés, így senki nem figyelt fel erre, ezért nem is figyelmeztethették előre a környék lakóit - derült ki a vörösiszap-katasztrófa felelősi elleni büntetőeljárás hétfői, első tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken, ahol délelőtt a vádiratot ismertette az ügyész.

A tárgyaláson egyetlen vádlott sem járult hozzá a képfelvétel készítéséhez, ám a sértettek igen. A tárgyalást bonyolítja, hogy a kilencedrendű vádlott, Martin R., a Mal korábbi üzemeltetési igazgatója német anyanyelvű, így számára folyamatos tolmácsolást kell biztosítani. Bár a férfi védője kérte, hogy különítsék el az ő ügyét a többiektől, de a bíróság ehhez nem járult hozzá.

Letöltendő börtönt kértek mindenkire

2010. október 4-én szakadt át a timföldgyár tározójának X. kazettája, amelyből több mint egymillió köbméter erősen lúgos víz és iszap ömlött ki, elárasztva Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely jelentős részét. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, több mint kétszázan sérültek meg, illetve több mint 300 házat kellett lebontani. Az ipari hulladék kipusztította a Torna patak és a Marcal folyó élővilágát.

A katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság 2011 októberében nyilvánosságra hozott jelentése szerint a felelősség összetett: felelősek a katasztrófáért a tározó egykori tervezői és kivitelezői, a működést engedélyező környezetvédelmi hatóság is, de "a MAL Zrt. alapvető felelőssége nem kérdőjelezhető meg". A jelentés szerint a katasztrófát nem lehet természeti katasztrófának tekinteni, mert egy sor technológiai, üzemeltetési hiányosságot lehetett az üzemnek felróni.

A Veszprém Megyei Főügyészség idén januárban emelt vádat a Mal Zrt. volt vagy jelenlegi munkavállalói ellen, halált előidéző gondatlan közveszélyokozás, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás, illetve hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. A vád szerint a vádlottak részben az üzemeltetés során nem tettek meg minden elvárhatót, illetve a katasztrófa után nem segítették annak elhárítását. Az ügyész valamennyi vádlottra letöltendő börtönbüntetést kért. A katasztrófát okozó X. kazetta építését 1993-ban kezdték meg, a pernyéből és salakból épült töltést annak idején egyméteres vízszintre tervezték, vagyis a leülepedett vörösiszap fölött még egyméternyi lúgos víz lehet volna. Később azt írták elő, hogy a gát teteje alatt egy méterrel kell megállnia a vízszint emelkedésének. Ezt egy idő után csak úgy lehetett tartani, hogy a Mal a kazetta alacsonyabb, északi oldalát - engedély nélkül - megmagasította.

A katasztrófa idején tehát már túl sok víz volt a tározóban: 4,4 méternyi víz állt a vörösiszapon, aminek kémhatását ráadásul - technológiaváltás miatt - jó ideje egyáltalán nem semlegesítették. Az északi oldalon emellett a vádirat szerint a tisztítás hiánya miatt használhatatlan volt az úgynevezett csurgalékvizet elvezető árok is. Ez közvetlenül is hozzájárult a gátszakadáshoz, hiszen a tározóból kiszivárgó lúgos vizet nem tudták elvezetni, az beszivárgott a talajba, és meggyengítette a töltés alatti agyagos talajt.

Az ügyész a 91 oldalas vádirat felolvasása során külön kiemelte, hogy a Mal felelős munkavállalói a gátszakadás után nem riasztották az érintett településeket, nem segítették a kárelhárítást, az elsőrendű vádlott, B. Zoltán a cég korábbi vezérigazgatója pedig közvetlenül a katasztrófa után azt nyilatkozta, hogy a vörösiszap ugyan lúgos anyag, de nem annyira maró, hogy veszélyes legyen. A vádirat hosszan tartalmazza, hogy az egyes vádlottak a cég saját szabályzata szerint mely szakterületért voltak felelősek.

Például a vádirat szerint a harmad- és a nyolcadrendű vádlott vizsgálta felül utoljára az üzem katasztrófavédelmi tervét, amely jelentősen alulbecsülte egy gátszakadás lehetőségét, amelyről azt tartották, hogy csak földrengés vagy terrortámadás esetén következhet be. A katasztrófavédelmi terv ugyanakkor alábecsülte a gátszakadás következményeit is, nem számolt például azzal, hogy az iszap elérheti Devecser városának lakott részeit, így nem voltak védőgátak, illetve hatékony riasztási rendszer sem.

A Mal vezetői ráadásul az engedély kereteit túllépve végezték veszélyes hulladék kezelését, hiszen nem veszélyes hulladékra volt engedélyük. A vörösiszapot ugyan hivatalosan nem minősítették veszélyes hulladéknak, de a tározóban lévő víz az erős lúgos kémhatás miatt annak minősült. Kiemelten veszélyes üzemnek kellett volna minősíteni a tározót azért is, mert a lúg magas koncentrációban tartalmaz arzént is. Mivel az üzemet nem megfelelően sorolták be, a környék lakóinak nem volt tudomásuk arról, milyen veszélyes a gyár és a tározó.