Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Jogállam”: bűnözőként bántak a tanúval a szigetszentmiklósi rendőrök
ujasz.hu 2013. 01. 22. 8:42:00

2012. december 14-e Korsós András számára rémálommá vált. Aznap reggel korán reggel megszólalt a telefon. A felesége készüléke. A rendőrség kereste őt, mármint a hívott férjét, aki ott állt mellette. Ekkor még nem sejtette, hogy néhány óra múlva bilincs csattant a csuklóján, úgy, hogy nem volt gyanúsított, nem vádolták semmivel. Csupán tanú volt, akivel ma így bánnak Magyarországon.



Korsós Andrást - tanúként - egy volt cégével kapcsolatos ügyben hallgatták ki, még 2002-ben. 2007-ben újra megkeresték, hogy fenntartja-e korábban tett vallomását. Azóta, ahogy elmondta, nem tudott meg többet az ügyről.

- Akkor reggel a feleségemtől azt kérdezték, hogy hol vagyok. Mondta, hogy mellettem áll. Ekkor kihívtak a lakásunk kapujába, ahol közölték, hogy elővezetnek, mert meg kell jelennem egy büntetőügyben - amire nem kaptam idézést. Elvittek a szigetszentmiklósi rendőrségre és ott leültettek. Néhány óra várakozás után, és amikor hátra akarták bilincselni a kezem, kinyilvánítottam nemtetszésemet. Erre bejött néhány rendőr a szobába, gumibotokkal... Jobbnak láttam, ha hallgatok. Előtte mindent kipakoltattak a zsebemből, éppen úgy bántak velem, mint egy bűnözővel. A bilincseléstől a csuklóm megsérült, vezetőszáron elvittek a bíróságra és leültettek a vádlottak padjára. Az igazi vádlott mellé. A bírónő megkérdezte, hogy fenntartom-e eddig tett vallomásomat? Fenntartottam, ezután elengedtek. Ezért kellett velem úgy bánni, mint egy bűnözővel? Ez bizonyára a jogalkotók szerint egy szükséges és arányos intézkedés volt, ami miatt szabadságomat kellett korlátozni. Természetesen panaszt tettem a megalázó eljárás ellen - fejezte be kálváriája felelevenítését Korsós András.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat