Ma: 2024.05.30. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Részletes beismerő vallomást tett a kislángi kettős emberölés elkövetője
Privatkopo.hu 2021. 03. 09. 9:32:00

Amint arról tegnap a Privatkopo.hu is beszámolt, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 26 éves férfi ellen.



A nyomozás adatai alapján a férfi 2021. március 7-én, hajnalban, Kislángon, a kerítésen átmászva bejutott egy Szabadság utcai ingatlan területére, majd a családi ház udvarán található füstölőből házi húskészítményeket kísérelt meg eltulajdonítani.

Cselekménye közben megzavarta őt a házban élő 81 éves nyugdíjas férfi és annak 73 éves élettársa, akik megpróbálták megakadályozni, hogy az elkövető elmeneküljön az ellopott füstölt áruval, ezért a 26 éves férfi egy késsel, több alkalommal megszúrta a két idős embert, akik olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették. Az elkövető a holttesteket a ház udvarán található vízóraaknába rejtette és faágakkal takarta le őket, majd elmenekült a helyszínről.

A rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába történt bejelentést követően a rendőrök perceken belül a helyszínre érkeztek és az ügyben folytatott széleskörű adatgyűjtés, valamint tanúkutatás eredményeként egy órán belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, akit - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók, majd előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A férfi gyanúsítotti kihallgatása során részletes beismerő vallomást tett a nyomozóknak.

További friss információk
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
Szándékosan elgázolta volt párjának új barátját, majd felcsengetett a nőhöz
Négy férfit fogtak el két nap alatt a célkörözési nyomozók
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat