Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Jogháló
Késsel kényszerítette, hogy adja át az autóját
police.hu 2017. 02. 08. 8:50:00

A Mátészalkai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást M. Richárd 21 éves nyírcsaholyi lakos ellen.



A gyanúsított 2017. február 7-én, 20 óra körül Kocsordon leszólított egy 25 éves helyi férfit, akit megkért arra, hogy személygépkocsival a községben vigye el egy szakaszon.

A sértett néhány perccel később jelezte, hogy csak eddig tudta elvinni. A gyanúsított ekkor egy kést rántott elő, amivel a sértettet életveszélyesen megfenyegette, majd arra szólította fel, hogy adja át neki a gépkocsiját, és másszon be a csomagtartóba. Közben egy arra közlekedő autó a közelükben megállt, így a sértettnek sikerült elmenekülnie, és segítséget kérnie.

A rendőrök a bejelentést követően a feltételezett tettest néhány perc alatt gépjárművezetés közben Mátészalka belterületén elfogták, majd a személygépkocsi átvizsgálása során az elkövetéshez használt kést megtalálták és lefoglalták.

A nyomozók a rendőrkapitányságra előállított férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett. A Mátészalkai Rendőrkapitányság a további eljárást a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatja.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat