Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Balesetek, tűzesetek, katasztrtófák
Másfél óra alatt elfogták a tizenhat éves késes rablót
MTI 2013. 05. 20. 10:09:00

Másfél óra alatt elfogta a rendőrség azt a tizenhat éves csongrádi fiatalembert, aki vasárnap kirabolta társát egy szórakozóhely közelében - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.



Szenti Szabolcs elmondta: a feljelentés szerint a sértett a csongrádi Körös-torokban egy szórakozóhely előtt beszélgetésbe elegyedett egy másik fiatallal, aki gyorsan kötekedővé, agresszívvá vált. Elővett egy kést, azt a sértett nyakához szorította, átkutatta a zsebeit, és 11 ezer forintot elvett tőle. Amikor a fiatalember hívni akarta a rendőröket, támadója kiütötte a kezéből a mobiltelefonját, majd elmenekült.

A rendőrség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indított nyomozást az ügyben. A nyomozók másfél órával a bejelentés után már megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit végül a szentesi kórházban találtak meg.

A rendőrök lefoglalták tőle a rablásból származó pénzt - közölte a százados. Az MTI információi szerint a gyanúsított alkoholmérgezés miatt került kórházba. A rendőrség a fiatalembert őrizetbe vette, és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat