Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kifordított ország: csak ígéretekkel van tele a padlásuk a vörösiszap károsultjainak – pénz nuku
stop.hu 2010. 12. 16.

Befagyasztották a vörösiszap-katasztrófa áldozatait támogató állami kármentő alap kifizetéseit, a pénz nagy részét átmenetileg lekötötték.



„Ez az ügy nem úgy lesz elintézve, ahogy általában eddig szokás volt” - mondta Orbán Viktor az ajkai térséget sújtó iszapkatasztrófa után tartott sajtótájékoztatóján. A kormány nem sokkal később létrehozta a Magyar Kármentő Alapot, amelynek hirdetése, az adományokat fogadó számlaszámokkal, még mindig látható a fidesz.hu főoldalán.

Most azonban átmeneti időre befagyasztották az alapban eddig összegyűlt csaknem 1,6 milliárd forint kiosztását. A pénzről döntő kármentő bizottság úgy határozott: az összeg 90 százalékát csak az újjáépítés végén, 2011 nyarán osztják szét, mert azt elsősorban a lakhatási feltételek megteremtésére - bútorokra, ingóságokra - kívánják fordítani, ám előbb a károsultak ingatlanhoz juttatásáról kell gondoskodni, ami viszont nem ebből az alapból, hanem teljes egészében állami forrásból valósul meg.

Segélyként a számlára utalt adományokból mintegy 150 millió forintot fizettek ki. A kármentő alapból 1,2 milliárdot lekötöttek, ebből 200 milliót 2011. januárig, egymilliárdot márciusig nem fizetnek ki - írja a Népszabadság.

„Azt reméljük, hogy az így létrejövő pénzalap révén gyorsabban tudunk életet lehelni az elpusztult térségbe; ennek segítségével több támaszt nyújthatunk azoknak, akiket tragédia ért, akik elvesztették otthonukat, és most valahol új életet kell, hogy kezdjenek” - mondta október 9-én a miniszterelnök. Azt azonban, hogy abból kifizetett támogatásokat mire költhetik a károsultak, nem határozták meg, mondván, arról a kármentő bizottság dönt.

Az ajkai térségben élőknek pedig nemcsak házaik pusztulása, hanem ingóságaik odaveszte is tragédia: mindennapi életük fenntartása lehetetlen ruhák, vagyontárgyaik és pénz nélkül - sokuk megélhetése odaveszett, mások rengeteg szabadságot vettek ki, hogy enyhíthessék a károkat. Számukra tehát fontos lenne, hogy minél előbb pénzhez jussanak, de legalábbis arra költhessék, amire szükségük van - és minél gyorsabban.

„Azt látjuk, hogy a közvetlen segítség nem jut el az emberekhez. Nem a kármentő bizottságnak kellene eldöntenie, hogy mikor és mire költik az alap pénzét, hanem az önkormányzatokra bízni, hiszen ők látják, hogy mire van szükség” - mondta Kormos Kata, az MSZP szóvivője.

Hozzátette, úgy vélik, a kormány az edelényi katasztrófához hasonlóan addig foglalkozik a tragédiával, amíg kamerás stábok figyelik őket. Látszatintézkedéseket hoznak egy olyan súlyos helyzetben, amelyben a térségben élőknek nincs munkájuk, nem tudják eltartani magukat. Körülményeik élhetetlenné váltak, valódi segítséget azonban nem kaptak.

Korábban Tóth József XIII. kerületi polgármester készpénzadományt adott át a kolontári önkormányzatnak, kikerülve, hogy a segítségül szánt összeg a bürokrácia süllyesztőjében elfolyjon. Pénteken pedig a devecseri önkormányzattal korábban egyeztetett segélyszállítmányt küldik el a település lakosainak, akiknek igényeit előre felmérték - ők elsősorban tartós ételt és tisztítószereket kértek. Mindkét polgármester fideszes, ám a szóvivő hangsúlyozta: nem ez számít, hanem hogy a segítség eljusson az emberekhez.

Jávor Benedek, az LMP országgyűlési képviselője közleményt adott ki az ügyben. „Kolontár-Devecser térségében egyre aggasztóbb irányt vesz a kárenyhítés: a kormány - saját ígéretével és a helyiek kéréseivel szembemenve - 10 éves elidegenítési tilalmat erőltet a házuk helyreállítását vagy újjáépítését kérőkre, a kármentő alapot pedig továbbra is zárva tartja. Közben az ország lakossága által felajánlott adományok szétosztását is tisztázatlanságok kísérik, a károsultak körében pedig állandósult az információhiány és a kiszolgáltatottság” - írja állásfoglalásában.

Megjegyezte, amikor a vörösiszap-katasztrófa károsultjai tüntetést szerveztek a kártalanítás miatt, a kormány illetékesei - Pintér Sándor belügyminiszter és Bakondi György kormánybiztos — „a botrány elkerülése érdekében nem fukarkodtak ígéretekkel”, ezért a demonstráció el is maradt.

Jávor kiemeli, a kormány többek közt a lakosság teljes anyagi veszteségének megtérítését ígérte. Az ingóságok utáni kártérítés egyetlen anyagi forrása továbbra is csak a kármentő alap lehetne, ám azt zárva tartják…

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat