Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
„Jó erkölcs”: a Fővárosi Főügyészség előtt a képviselők kivégzésének szorgalmazója
fn24.hu 2013. 07. 31. 13:23:00

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) tájékoztatása szerint az Országos Választási Bizottság egyik korábbi, egy népszavazási beadványozóval szembeni feljelentését a Legfőbb Ügyészség a Fővárosi Főügyészséghez továbbította. A testület június 24-ei ülésén döntött arról, hogy feljelenti annak a népszavazásnak a kezdeményezőjét, aki egyik kérdésében gyilkosságra felhívást fogalmazott meg.



A magánszemély azt akarta elérni, hogy fosszák meg vagyonától és 48 órán belül végezzék ki azokat az országgyűlési képviselőket, akik 2013. augusztus 20-ig nem fogadják el az általa egy internetes oldalon megjelölt úgynevezett „Devizarabszolga Felszabadító Törvényt”. A magánszemély egy másik kezdeményezésével tízmillió forint vérdíjat fizettetett volna a kivégzés végrehajtójának.

Az Országos Választási Bizottság megállapította, hogy a jelenlegi jogszabályi rendelkezések még abban az esetben sem teszik lehetővé a beadványok érdemi vizsgálat nélküli elutasítását, ha azok - mint a szóban forgó beadvány is - nyilvánvalóan „lehetetlen és jó erkölcsbe ütköző célra” irányulnak.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat