Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
23 milliárd forintos kokainfogás Budapesten
Privátkopó 2023. 12. 05. 11:42:00

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói több mint 23 milliárd forint utcai értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen. A küldemény Dél-Amerikából érkezett.



A csepeli szabadkikötőben ólálkodó maszkos férfiről érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2023. november 11-én, hajnalban. Az ismeretlen elmenekült, őt már a rendőrök sem találták meg. Megtalálták ugyanakkor azt a hűtőkonténert, amit megpróbált kinyitni. A hat méter magasan elhelyezett konténerben kialakított rejtekhelyről 155 darab, egyenként körülbelül egykilós kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomag került elő. A helyszínen folytatott szemle keretében alkalmazott tesztek kokaint mutattak ki.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószerbűnözés Elleni Osztálya különösen jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. A kirendelt vegyészszakértő vizsgálata megerősítette, hogy az összesen nettó 155 kilogramm lefoglalt anyag kokain, aminek feketepiaci értéke 23 milliárd 220 millió forintra tehető. Ez átlagos hígítással is annyi kábítószer, hogy életkortól függetlenül minden második fővárosi lakosra jutna egy adag. A tiszta hatóanyagtartalom megállapítása érdekében a nyomozók igaszságügyi vegyészszakértőt rendeltek ki, aki megállapította, hogy nagy tisztaságú kokain került lefoglalásra.

Az adatgyűjtés megállapította, hogy kábítószer elrejtésére használt konténert Ecuadorban adták fel, és banánt szállítottak benne. A szállítmány Mexikóba, majd hajóval Németországba érkezett, onnan vasúton jutott Magyarországra 2023. november 8-án, ahol a banánt  kirakodták.

A BRFK nyomozói minden részletre kiterjedő adatgyűjtést folytatnak Magyarországon, és felvették a kapcsolatot több külföldi hatósággal, köztük az amerikai kábítószerellenes ügynökséggel, a DEA-vel.

Ezen az óriási drogfogáson túl a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2023-ban összesen mintegy 406 300 000 forint utcai értékű kábítószert vont ki a feketepiaci forgalomból, így például 2,775 kg kokaint, 4,55 kg amfetamint, 76,21 kg (továbbá 138 tő) marihuánát, és 96 főt fogott el kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat