Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Bűnözés a nagyvilágban
Megint a legendás cigány gyerekszeretet: hulladék közé tette újszülött gyermekét az „apa”
Pestiriport.hu 2021. 05. 19. 5:56:00

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki újszülött gyermekét egy zsákba tette, majd a lomtalanításra kitett hulladék közé rejtette. A csecsemő elhunyt - írja a Pestiriport.hu.



A vádirat szerint a férfi 2001 óta élt együtt az ügy sértettjének anyjával. Együtt neveltek öt gyermeket Péteriben található otthonukban, akikből kettő közös volt, három a nő előző kapcsolatából származott. A nővel korábbi terhessége alatt is előfordult, hogy nem észlelte magán annak jeleit csak egészen későn, rövid idővel a szülés előtt.

A férfi és a nő párkapcsolata 2004-re megromlott, a férfi több ízben agresszíven viselkedett és tettlegességre is többször sor került.

2004 szeptemberének egyik hajnalán a nő hasi görcsökre ébredt. A tapasztalt tünetekből rájött, hogy ismét terhes és valószínűleg megindult a szülés. A férfi ekkor másik szobában aludt és csak a reggeli munkába készülődés során ment be oda, ahol a nő időközben már megszülte a gyermeküket. Észlelve a történteket a férfi feldühödött és trágár szavakkal kérte számon a nőt a gyermek miatt. A nő megpróbálta csendesíteni a férfit és kérte, hogy hívjon mentőt, majd ezt követően elment tisztálkodni a fürdőszobába.

Ekkor a férfi egy paplanhuzatba tekerte az újszülöttet, majd kivitte az utcára, ahol egy műanyag szemeteszsákba is beletette. Ezután, mivel az utcában éppen lomtalanítás volt, az egyik hulladékkupacba rejtette a zsákot. Visszatérve a házba nem mondta el a nőnek, hogy mit csinált, de megfenyegette, hogy ha bárkinek szól a gyermekről, akkor megöli.

Az újszülött élettelen testét még ugyanezen a napon, Péteri külterületén található szeméttelepen, hasznosítható dolgok után kutató személyek találták meg.

A gyermek ellátatlanság, magárahagyatottság és kihűlés miatt vesztette életét, amelyben közrejátszott a szemeteszsákba csomagolással együtt járó levegőelhasználódás, fulladás is.

Mivel nem tudták azonosítani a hozzátartozókat, ezért annak idején az eljárást felfüggesztették. 2020-ban azonban DNS azonosítással sikerült az ügyben áttörést elérnie a Nemzeti Nyomozó Irodának.

A folyamatba helyezett eljárás során végül sikerült felderíteni az elkövetőt, aki ellen most a Pest Megyei Főügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat