Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Volt-e pénzügyi kapcsolatuk politikusoknak az orgoványi takarékkal?
privatkopo.hu 2014. 07. 09. 13:54:00

Nem csak  a kisbetétesekről van szó, hanem a több ezer vállalkozói számláról, amelyek befagytak, illetve  a járandóságokról. Nyílt levél a szocialistáktól az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet bedőlésének ügyében.



„Tisztelt Képviselő Urak!

Megdöbbenve értesültünk arról, hogy 2014. július 4-én a Magyar Nemzeti Bank megvonta az Orgovány és Vidék Takarékszövetkezet működési engedélyét.

Tette ezt úgy, hogy nem volt tekintettel a bérből és fizetésből élő polgártársainkra, akik havi járandóságukat a hétvégén már nem tudták kézhez venni, illetve bankkártyáikat sem tudták használni.

Arra szólítjuk fel a Képviselő Urakat, hogy nyaralásukat félre téve, haladéktalanul intézkedjenek, hogy az összes károsult minél hamarabb, maradéktalanul hozzájuthasson pénzéhez.

Az Önök szlogenje, hogy „Magyarország jobban teljesít” már a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tavalyelőtti bedőlésekor sem állta meg a helyét. Az ott eltűnt sok tízmilliárd forintnak azóta sincs meg a felelőse, így szeretnénk Önöket emlékeztetni, hogy ezen a téren is van még elszámolni valójuk.

Kérjük, hogy esetleges érintettségüket a fenti két takarékszövetkezettel kapcsolatban (magán vagy céges) a nyilvánosság elé tárni szíveskedjenek. Együttműködésüket előre is köszönjük.

Üdvözlettel:

Király József

MSZP Bács-Kiskun Megyei Területi Szövetség nevében”

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat