Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Politika és bűnözés
Hagyta kihűlni beteg feleségét
police.hu 2018. 02. 28. 9:56:00

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott gondatlanságból elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt G. István 61 éves nyíregyházi lakos ellen.



A nyomozás adatai szerint a férfi elmulasztott megfelelően gondoskodni a tartós betegsége miatt fekvőbeteg feleségéről, aki ennek következtében elhalálozott 2016. december 20-án.

A férj gondnoksága alatt álló asszony nem volt képes ellátni önmagát, a férfi pedig elhanyagolta és az otthonuk melegéről sem gondoskodott a hideg téli időjárási körülmények alatt. Az asszonyt kihűlt, eszméletlen állapotban vitték kórházba a mentőszolgálat munkatársai, ahol az egészségügyi ellátás ellenére életét vesztette.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében kezdte meg a haláleset körülményeinek vizsgálatát, amelynek adatai alapján bűncselekmény elkövetésének gyanúja merült fel, ezért a rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytatott le.

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy az asszony gondnokaként a férj nem biztosította felesége számára az alapvető higiéniát, a fűtött lakást. A büntetőeljárás adatai alapján a férfi kötelezettségeinek elmulasztása ok-okozati összefüggésben álltak az asszony halálának bekövetkezésével.

A rendőrök G. Istvánt emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki 2017. november 23-án. A gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság elrendelt és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

A nyomozó hatóság a büntetőeljárást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat