Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Rendszeresen bántalmazta a rábízott gyerekeket egy Tolna megyei otthon gyermekfelügyelője
Privátkopó 2022. 11. 23. 12:08:00

2018 és 2019 között rendszeresen megalázta, erőszakos volt velük és bántalmazta a gyermekfelügyelő egy Tolna megyei gyermekotthon több gondozottját. Ezek a kiskorúak jellemzően drogproblémákkal, esetenként súlyos magatartászavarral küzdő, 12-18 éves fiúk voltak.



Az erőszakos nevelő „több esetben úgynevezett beavatási szertartást végzett velük, amelynek során ökölbe szorított kezével a sértetteket mellkason ütötte, majd nagyobb erővel a vádlijukba is belerúgott” - közölte a Szekszárdi Járásbíróság. Máskor is előfordult, hogy „a fiatalokat ököllel állon ütötte, feszített tenyerének élével a sértettek nyakára ütött”.

Mindezért a bíróság másfél év - három és fél év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetést szabott ki rá. Enyhítő körülményként értékelték a vádlott büntetlen előéletét, azt, hogy a cselekmények elkövetése óta több mint két év telt el, és azt is, hogy a vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését és az előkészítő ülésen „megbánó magatartást tanúsított”.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat