Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Erőszakos bűnügyek
Gyenge vicc: 5 éven át egyetlen rendőr „védte” Vizoviczki diszkóit
privatkopo.hu/Bors 2013. 01. 05. 8:46:00

Létezik az, hogy öt éven keresztül egyetlen budapesti rendőr egymaga szervezte meg Vizoviczki László közel negyven szórakozóhelyének a védelmét? Maximum a mesében…



Jelen pillanatban a vesztegetési eljárásban egyedül a legalacsonyabb beosztású, volt budapesti nyomozót gyanúsítják azzal, hogy 2005 és 2010 között rendőrként működtette Vizoviczki László bűnszervezetét.

- Az ügyben eddig gyanúsítottként szereplő rendőrtisztek közül az eddig közölt megalapozott gyanú szerint csak Koblencz Attila állt már 2005-től bűnös kapcsolatban Vizoviczki Lászlóékkal - nyilatkozta Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. - A többi gyanúsított rendőr 2010-től vett részt a korrupciós cselekmények elkövetésében.

A szóvivő szavaiból kiderül: a hatóság jelenleg csupán egyetlen ember ellen rendelkezik bizonyítékokkal a 2005-től 2010-ig tartó időszakról. Nehezen elképzelhető, hogy egyetlen rendőr képes volt megszervezni Vizoviczki László mintegy háromtucatnyi szórakozóhelyének védelmét: elérni azt, hogy sehol ne legyen rendőrségi razzia. Ez elképzelhetetlen, ha más rendőr nem vett benne részt.

A főügyészség közel hét hónappal ezelőtt vette őrizetbe Vizoviczki Lászlót, aki a gyanú szerint havonta fejenként több százezres illetve milliós nagyságrendű „honoráriumot” adott rendőrtiszteknek azért, hogy szórakozóhelyei zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens diszkókban viszont razziákat tartsanak.

Az ügyben előzetes letartóztatásban van jelenleg Hopka Lajos, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) speciális bűnszervezeti csoportok elleni osztályának egykori vezetője, Gulyás Imre, az NNI maffiaellenes főosztályának volt vezetője, Kalmár Tamás, a BRFK közrendvédelmi főosztályának volt vezetője és Koblencz Attila, a BRFK bűnügyi információs főosztályán felderítéssel foglalkozó egykori nyomozó. Minden jel szerint egyedül a nyomozó ellen vannak bizonyítékai az ügyészségnek jelenleg a 2005-től terjedő ötéves időszakra.

És a „vak” és „süket” volt rendőri vezetőkkel mi van? Példának okáért a volt budapesti rendőrfőkapitányokkal, a főváros volt bűnügyi főkapitány-helyetteseivel, a III. és V. kerületi volt rendőrkapitányokkal, volt bűnügyi osztályvezetőkkel… Elhiszi valaki azt a képtelenséget, hogy ők nem tudtak semmiről?

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat