Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Előzetesben a gyáli rendőrőrs parancsnoka
hirado.hu 2014. 03. 18. 11:19:00
Az alezredest három társával együtt pénteken fogták el a Terrorelhárítási Központ és a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség munkatársai. A gyanú szerint a rendőrtiszt azzal egészítette ki fizetését, hogy szabadidejében lejárt szavatosságú, megsemmisítésre szánt élelmiszerrel kereskedett. A bíróság mind a négy gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte.

A hatóságok egy törökbálinti telephelyen több mint háromszáz tonna tisztázatlan eredetű, lejárt szavatosságú, illetve hamis zárjeggyel ellátott terméket találtak. „A tulajdonos nem tudta számlával igazolni az áru eredetét, és felmerült a gyanú, hogy az élelmiszert átcímkézték” - mondta a Híradónak Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal igazgatója.

A gyanú végül beigazolódott, a címkéző gépet egy budaörsi raktárban találták meg, ezzel írták át az élelmiszerek szavatossági idejét. A lejárt élelmiszereket azért vette át a vállalkozó, hogy megsemmisítse, ezért több tízmillió forintot kaphatott a nagy áruházláncoktól. Az árut azonban a feltételezések szerint még egyszer eladta.

Az ügyészség összesen négy embert vett őrizetbe, volt, akinek az elfogásához a Terrorelhárítási Központ közreműködését kérték. A gyanúsítottak között van a gyáli rendőrőrs parancsnoka is. A Híradó értesülései szerint az alezredest a Nemzeti Védelmi Szolgálat buktatta le.

Az ügyészség azt szeretné kinyomozni, hogy a lejárt szavatosságú élelmiszerek hova jutottak el, és mennyi került belőlük kereskedelmi forgalomba.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat