Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Gazdasági bűnügyek
Négy magyar focista lehet érintett az európai bundabotrányban
Index 2010. 11. 05.

Húszezer eurót kaptak a mérkőzések befolyásolásáért.




Négy magyarországi futballista is érintett lehet az európai bundabotrány kapcsán gyanúba keveredett négy NB I-es mérkőzés végeredményének befolyásolásában a bochumi ügyészség szerint. "Ami a perben felhozott vádakra vonatkozó kérdéseit illeti, helytálló, hogy egy esetben összesen négy magyar futballbajnokit említettek — olvasható az index.hu-n a bochumi főügyész levelében. — A vádlottaknak azt rótták fel, hogy ezekre a találkozókra egyes, illetve kombinált fogadásokat kötöttek, miután egy harmadik féltől arról értesültek, hogy több magyarországi futballista összesen húszezer eurós kifizetés ellenében késznek mondta magát arra, hogy a szóban forgó négy meccs kimenetelét a fogadási csalók kívánsága szerint befolyásolja."

A honlap az ügyet kirobbantó bochumi ügyészségnek 40 kérdést tett fel az esetlegesen érintett magyar összecsapásokkal, az októberben kezdődött perrel, valamint az eltiltott Vukasin Poleksiccel kapcsolatban. Bernd Bienossiek, a bochumi államügyészség gazdasági ügyekkel foglalkozó és sajtókapcsolatokkal megbízott főügyésze a konkrét, labdarúgókra, illetve klubokra vonatkozó kérdésekre nem tudott válaszolni, azt írta, ezekről csak a helyi hatóságok tájékoztathatják a sajtót.

Október elején szintén az index.hu értesült arról, hogy a 2009. április 24-én játszott Újpest-Honvéd (3-0) összecsapás mellett az április 25-i Debreceni VSC-Kecskeméti TE (3-1), Szombathelyi Haladás-REAC (1-0), ZTE-Vasas (3-1) találkozók is szerepelnek az október 6-án kezdődött perben.

A bochumi államügyészség tavaly novemberben jelentette be, hogy a gyanú szerint kilenc ország - köztük Magyarország - érintett a botrányban, amelynek vizsgálatába az európai sportági szövetség (UEFA) is bekapcsolódott. Az UEFA több mint 40 mérkőzést talált gyanúsnak, s ezek közül tovább vizsgált hét nemzetközi kupatalálkozót, köztük a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga-selejtezős párharc július 30-i első, isztambuli mérkőzését (5-1).

Az UEFA idén júniusban Mészáros Norbertet 2011 végéig, míg Vukasin Poleksicet 2012. június 30-ig eltiltotta, mert az európai szövetség szerint a bajnok és Magyar Kupa-győztes Debrecen két játékosa nem tett eleget a jelentési kötelezettségének, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat