Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Életveszélyes sérülést okozott a féltékeny férfi - csak felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott az ügyészség
Privátkopó 2023. 11. 13. 9:22:00

A Somogy Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó férfival szemben, aki úgy rúgta fejbe haragosát, hogy a földre eső sértett életveszélyes koponyatörést szenvedett.



A vádirat szerint a vádlott 2023 márciusában barátnőjével szórakozott egy Somogy vármegyei falu kocsmájában, ahol a sértett is jelen volt. A későbbi áldozat távozásakor a lánytól - akit egyébként ismert - puszikkal búcsúzott el, amely gesztust a terhelt túl bizalmasnak talált.

A féltékeny vádlott már a presszóban felelősségre vonta a sértettet, ami közben mellkason is lökte. A sértett a további konfliktus elkerülése miatt kiment az utcára, azonban az indulatos férfi utána futott. A vádlott továbbra sem tudta fékezni dühét: amikor utolérte a sértettet, megütötte, a ruházatánál fogva lerántotta a földre és bal fültájékán megrúgta. A megtámadott férfi beütötte a fejét az úttestbe.

A sértettnek a vádlott bántalmazása következtében életveszéllyel járó nyílt koponyatörése keletkezett, amely életveszélyes állapotot az orvosi kezelés hárította el.

A főügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat