Ma: 2024.06.01. Vissza a főoldalra
RSS
 
Keresés
 
Rovatok
Info







 
Hírmix
Kábítószer okozta az 5 hónapos csecsemő halálát, vádat emeltek a drogos „anya” ellen
Privatkopo.hu 2020. 11. 02. 12:32:00

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a nővel szemben, akinek hanyagsága a kisbabája halálához vezetett.



A vádirat szerint a fiatal nő tizenéves kora óta fogyaszt kábítószert, amit harmadik terhessége idején felfüggesztett, de a gyermek két hónapos korát követően ismét rendszeresen használt drogot.

A vádlott és a szintén kábítószer fogyasztó élettársa 2018. január 18-án, délután egy megyebeli falu hoteljében szálltak meg a kisbabával együtt, ahová - közös fogyasztásra - vittek magukkal amfetamint is.

17 órakor a vádlott és az élettársa a por állagú, amfetamin tartalmú kábítószert figyelmetlenségből olyan helyen hagyták, hogy a kábítószer az 5 hónapos csecsemő szájába, majd szervezetébe került. Röviddel ezután a baba elaludt, majd pár óra múlva sírva ébredt, de az ekkor már amfetamin hatása alatt álló nő és az élettársa a kicsit visszaaltatta. Az anya a csecsemő sírását a fogzás okozta fájdalomnak vélte, és fogkrémmel az ínyét bekente.

Az öt hónapos gyermek éjfél előtt meghalt a kábítószer okozta légzési elégtelenség, és azzal összefüggő egyéb okok miatt.

A vádlott és az élettársa éjjel észrevette, hogy a kisbaba nem lélegzik, mentőt hívtak, de a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

A főügyészség a nőt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével, valamint a kábítószer birtoklásának vétségével vádolja. A vádlott élettársa ismeretlen helyen tartózkodik, őt a megyei rendőr-főkapitányság körözi.

(Fotó: illusztráció)

További friss információk
Pénzhamisítók buktak meg
Feleségére gyújtotta a lakást a féltékeny férj
Felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek egy szakorvost, miután meghalt a betege
Molotov-koktélt dobtak haragosuk házába
Külföldön dolgoztatták prostituáltként a fiatal nőt
 
Top cikkek
Brutális cigánybűnöző bandája hálózta be az alkoholista, pszichiátriai problémákkal küzdő milliárdos üzletembert
Ideiglenes gondnok a később halálra égett milliárdos lányainak: „nem találkozhatnak az apukájukkal a politika miatt”
Egy budai milliárdos furcsa halála: „Makai Zsolt emberei hangoztatták egy társaságban, hogy nincs mitől tartaniuk, mert velük vannak a XII. kerületi rendőrök és néhány fideszes politikus”
A tűzhalált halt milliárdos lánya: „a XII. kerületi rendőrök nemhogy nem segítettek, hanem kifejezetten akadályoztak abban, hogy édesapám életét megmentsem”
50 milliót kért a TEK-es ezredes húga a megölt és elégetett budai milliárdos lányaitól, hogy ne akadályozza a hagyatéki eljárást - nem kapott, ezért most ki akarja semmizni őket
Friss cikkek




 
           
ImpresszumKapcsolatMédiaajánlat